Pontszámítás a felsőoktatási szakképzésre jelentkezőknél

A felsőoktatási szakképzésekre jelentkezők pontjait az alapképzésre jelentkezőkéhez hasonlóan számítják - azzal a különbséggel, hogy lehetőségük van a tanulmányi pontjaik duplázására is.

A felsőoktatási szakképzésre jelentkezők összpontszámát háromféle módon számolhatják:


  • a tanulmányi pontok kétszerezésével,
  • a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összeadásával,
  • az érettségi pontok kétszerezésével.


pontszamitas_F


Az igazolt eredmények alapján többféle módon (ezeket jogszabály határozza meg) is kiszámítják a jelentkező pontjait, és a felvételi összpontszám meghatározásakor automatikusan a jelentkező számára legkedvezőbbet veszik figyelembe.


Az érettségi pontokat a jelentkező érettségi bizonyítványában, tanúsítványában szereplő eredmények közül a két legjobb eredményből számítják - a felsőoktatási intézmények ugyanis jelenleg nem határozták meg külön, hogy mely érettségi tárgyból kell érettségi pontot számolni.


Ha a felsőoktatási intézmény szabályzata engedi, akkor a jelentkező felvételi pontjait a korábbi felsőfokú tanulmányai során vagy felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevele maximum 400 pontos értékelésével is meg lehet állapítani, hozzáadva a többletpontokat. Arról, hogy az adott intézményben van-e erre lehetőség, bővebben a Meghirdetett képzések menüpontban, az egyes szakok meghirdetéseinél lehet olvasni.


További információk a 2024-es felsőoktatási felvételi pontszámításról


Felsőoktatási felvételi pontszámítás 2024



forrás: felvi.hu


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Horvath_TamaraHorváth Tamara - TTIK, biológia mesterszak

2007-ben kezdtem el az egyetemet, azért pont Szegeden, mert nagyon jó híre van, illetve nagyon dicsérik az oktatást. Jó a fiatal társasági élet. Csak pozitív tapasztalatam vannak, sok emberrel lehet megismerkedni, nagyon kellemes csalódás volt az azóta eltöltött pár év. Az oktatás és a kutatás is világszínvonalú a TTIK-n, olyan ismeretekkel vérteznek fel bennünket, melyek birtokában jó eséllyel indulunk a munkaerőpiacon.




Tolnai_SaraTolnai Sára - JGYPK, gyógypedagógia

A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei.



További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.