Az egyetemek, egyetemi jellegű főiskolák arra legalkalmasabb nappali tagozatos hallgatói demonstrátori megbízással bevonhatók az oktató-nevelő munkába, a tudományos kutatómunkába, illetőleg a művészi alkotó tevékenységbe, s ez által is felkészíthetők hivatásuk színvonalasabb művelésére, az oktatói (kutatói) pályára.
Pályázatot az alább megnevezett tanszékekhez/intézetekhez kell benyújtani:
Bűnügyi Tudományok Intézete
Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék
Nemzetközi Magánjogi Tanszék
Összehasonlító Jogi Intézet
Üzleti Jogi Intézet
A demonstrátort - a tanszékvezető illetve intézetvezető javaslata alapján – a Hallgatói Önkormányzat egyet értésével Kar Dékánja bízza meg.
Demonstrátori megbízást a legalább 4 lezárt, kivételesen 2 lezárt félévvel rendelkező hallgató kaphat, akinek a magatartása, közösségi munkája példás, tanulmányi eredménye az előző két tanulmányi félévben legalább 3,51 (súlyozott átlag) és a választott szakterületen jeles eredményt ért el (csatolandó a hallgatói törzslap a lezárt félévekről).
Egy személy csak egy pályázatot nyújthat be.
A demonstrátor közvetlen feladatát - a tanszéki/intézeti diákköri felelős véleményének meghallgatásával - a tanszékvezető illetve intézetvezető határozza meg.
A demonstrátor tevékenységét az illetékes tanszékvezető illetve intézetvezető minősíti a következő fokozatok figyelembevételével:
- demonstrátori feladatát kiválóan látta el,
- demonstrátori feladatát jól látta el,
- demonstrátori feladatát megfelelően látta el,
- demonstrátori feladatát nem látta el.
A minősítést megbízási ciklusonként kell elvégezni.
A demonstrátort tevékenységéért a Kar havonként külön keretre díjazásban részesíti.
A díjazás összege és módja a későbbiekben kerül megállapításra.
A demonstrátori pályázatok benyújtási határideje (az illetékes Tanszékre/Egységre):
2017. január 27. (péntek)
Letölthető dokumentumok:
Pályázati űrlap
Pályázati kiírás
Szeged, 2016. december 8.
Dr. Balogh Elemér
egyetemi tanár, dékán