Bemutatták az Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből 1944-1990 című kiadványt

Az igazságügyi tárca működését és az igazságszolgáltatás pártirányítását mutatja be az Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből 1944-1990 című kötet, amelyet Trócsányi László igazságügyi miniszter, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke mutatott be.

Trócsányi László egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás előestéjén a tárca munkatársai milyen aktívan igyekezetek közreműködni az új jogrend előkészítésében, kialakításában.

Fotó: Véssey Endre

Handó Tünde felszólalásában arra emlékeztetett, hogy a bírói függetlenséget a pártállam időszakában szisztematikusan, intézményi és személyi döntések sorozatával sorvasztották el. Az igazságügyi tárca története ebben a fél évszázadban szorosan összefonódott az igazságszolgáltatással - fűzte hozzá. A kommunista párt az 1949-es hatalomátvétel után teljhatalmat gyakorolt az ítélkezés fölött, és ez a pártállam négy évtizedében változó intenzitással, de mindvégig érvényesült - fűzte hozzá. (A bíróságok igazgatását az államszocializmusban az IM végezte, a rendszerváltás után, a Horn-kormány időszakában jött létre az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, majd 2010 után az OBH, amelyek már a végrehajtó hatalomtól elválasztva végezték-végzik ezt a feladatot.)

Sárközy Tamás a kiadványt ismertetve elmondta: az iratokból az 1944 és 1990 közötti igazságügyi vezető háromféle típusa bontakozik ki. Az egyik a tisztán politikai kinevezett, ilyen volt például az 1950-es években Erdei Ferenc társadalomtudós, szociográfus vagy Molnár Erik történész. Az igazságügyi miniszterek egy másik fajtája, a "kvázijogász", aki csak papíron, végzettségét tekintve tartozott a hivatásrendhez. Ezek a miniszterek érkezhettek akár a fegyveres testületetektől is, mint például Korom Mihály volt határőr vezérőrnagy, aki 1966-tól tizenkét évet töltött a tárca élén.

Fotó: Véssey Endre

A harmadik típusra, az igazi jogászra csak "vész esetén", jellemzően az időszak legelején és legvégén tartott igényt a politika, ilyen volt 1945-50 között Ries István, majd 1988 és 1990 között Kulcsár Kálmán. Ugyanakkor az IM vezetőségének második vonalában minden időszakban voltak jó szakemberek - jegyezte meg Sárközy Tamás, aki a rendszerváltás előtt maga is a tárca miniszterhelyettese volt.

A szakember kevesellte a kiadványban az 1985 és 1990 közötti időszak dokumentumait, valamint a polgári, gazdasági jogi tárgyú iratokat.

Révész Béla, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, a háromkötetes, mintegy 1000 oldalas, 250 dokumentumot tartalmazó kiadvány szerkesztője elmondta: az IM 1944 és 1990 közti időszakából egy kilométernyi, sok tízezernyi iratot tartalmaz a Nemzeti Levéltár.

Révész Béla többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy még a legnehezebb időkben is voltak olyan jogászok, akik hivatásukhoz méltóan próbáltak eljárni. Példaként idézte a kötetből azt az IM-hez 1950-ben írt levelet, melyben egy szekszárdi járásbíró szóvá tette, hogy az ügyész fenyegetések kíséretében adta tudtára, milyen büntetést vár el egy "árdrágító" ügyében.

A szakember elmondta, hogy egyelőre csak utalásokat találtak a hivatalos dokumentumokban arra a feltételezett puccsra, amelyet nem sokkal a rendszerváltás előtt tervezgethettek egyes pártállami körök. Ezzel függhet össze egy Grósz Károly miniszterelnöktől Horváth István belügyminiszternek címzett levél, amely úgynevezett Belbiztonsági tanács felállításáról szól, de a részletek egyelőre nem tisztázottak.

Fotó: Véssey Endre

Egyelőre nagyon kevés irat került elő arról a pártállami koordinációs bizottságról, amely 1988-ig befolyásolhatott érdemben egyedi bírósági ügyeket. A testület 1958 és 1966 közötti iratai egyáltalán nem ismertek, pedig az lehetett az igazán kemény időszak - mondta Révész Béla, megemlítve, hogy e szűkkörű testület tagja volt két évtizeden keresztül - hol miniszteri, hol pártmegbízatása okán - Biszku Béla is.

(MTI)