Bezár

2019

cover_28528521845

ÁJTK az SZTE Nyílt Napján

ÁJTK az SZTE Nyílt Napján

2019. december 19.
1 perc

A Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi Terme megtelt az SZTE-ÁJTK képzései iránt érdeklődőkkel, akik teljes körű tájékoztatást kaptak a 2020 szeptemberében induló szakjainkról.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hatalmas érdeklődés övezte a Szegedi Tudományegyetem november 28-i nyílt napját. Az SZTE NKI Közkapcsolati Iroda rendezvényén több, mint 4500 középiskolás ismerkedett meg a Szegedi Tudományegyetem képzéseivel és szolgáltatásaival.

 

A képzési kiállításon az egyetem 12 kara közül az Állam- és Jogtudományi Kara is képviseltette magát. A Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi Terme megtelt az SZTE-ÁJTK képzései iránt érdeklődőkkel, akik teljes körű tájékoztatást kaptak a 2020 szeptemberében induló szakjainkról.

IMG_7367

Elsőként Prof. Dr. Görög Márta dékánasszony köszöntette az állam- és jogtudományi képzés iránt érdeklődő középiskolásokat, majd Prof. Dr. Szomora Zsolt oktatási dékánhelyettes vette át szót. Elmondta többet között, hogy az SZTE-ÁJTK évről évre előkelő helyen szerepel a jogi karok között, valamint az ÁJTK-n végzett diplomásokat tárt karokkal várják a munkáltatók.


IMG_7342

Dékánhelyettes úr után Rossu Balázs és Szakács Ildikó Réka mesteroktatónk, valamint Dr. Juhász Krisztina tartott előadást, miért is érdemes az Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát választani.

28585858585

Az előadások után felmerülő kérdésekre hallgatóink igyekeztek minden kérdésre teljes körűen választ adni, ahol a karral kapcsolatos gamifikációval kedveskedtünk a digitalizáció jegyében a standunkhoz érkező diákoknak.

Stand

Fotók: Erdélyi Szabolcs Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Kapcsolódó hírek