Bezár

Tanulmányi versenyek, pályázatok

Közigazgatási jogi jogesetmegoldó verseny 2017.11.22-én!

Közigazgatási jogi jogesetmegoldó verseny 2017.11.22-én!

2017. november 28.
2 perc


Beszámoló az Ákr. jogesetmegoldó versenyről

A Közigazgatási Jogi Tanszék november 22-én tartotta, immár hagyományossá vált jogesetmegoldó versenyét a harmadéves joghallgatóknak. Idén nagy változás történt, hiszen az új törvény, az Ákr. alapján mérették meg magukat a hallgatók a jó hangulatú versenyen. A Tanszék nagy örömére idén 20 csapat jelölte magát. A délután a hagyományoknak megfelelően 3 panelből állt: elsőként a csapatok azonos jogesetet oldottak meg, majd villámkérdések, végül a döntő forduló következett.

Első helyet ért el Kárnyáczki Viktória, Klucsai Nóra és Varga Zita, megosztott második helyezésben részesült Ács Sára, Krett Krisztina és Barányi Bella, valamint Árvai Gergő, Bus András és Zsurzsa Zsolt, megosztott harmadik helyezett lett Pigniczki Panka, Pintér Anita, Tóth Bálint, továbbá Kiss Laura Olga, Sántha Luca és Kókai Csilla.

Az első helyezettek megajánlott gyakorlati és kollokvium, a második és harmadik helyezettek gyakorlati jeles érdemjeggyel gazdagodtak.

A versenyen részt vettek még: Túri Zsófia, Csordás Balázs, Bródi Áron, Csapó Gábor, Stricz Walter, Mészáros Hajnalka, Segesvári Szabolcs, Mendler Dávid, Balázs Bence, Kardos Vivien, Sápi Emese, Balogh Eszter, Pfeiffer Dorottya, Takács Emőke, Csjernyik Tímea, Birkás Hella, Chugyik Bettina, Kriván Orsolya, Gelencsér Dóra, Kriván Norbert, Szomor Zsófi, Zolnay Zsolt, Frech Dániel, Kispéter Anna, Mihó Máté, Szabó Tibor, Balogh Dávid, Konkoly Bence, Kovács Szabolcs, Katona Norbert, Mészáros János, Buzai Ágnes, Szabó Bernadett, Bozsolik Dávid, Kárász Mátyás, Berta Ildikó, Maróti Gréta, Insticei Dorottya, Bimbó Bianka, Frank Zsanett, Holecska Zsófia, Király Enikő, Móczár Dóra és Gárgyán Renáta.


Gratulálunk a résztvevőknek és a díjazottaknak!

Barna Mónika, Aradszky Csilla



1.ford1


1.ford2


2.ford7


2.ford1_2

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek