Az elmúlt napokban a zágrábi Obnovljeni Život (Megújúlt Élet) nevű horvát filozófia- és vallás tudományok folyóiratában megjelent az „Ószövetségi jog: Nagy Szanhedrin mint legfelsőbb bíróság” című tanulmányom (László Heka: Starozavjetno pravo: Veliki sanhedrin kao vrhovno sudište (Old Testament Law: The Great Sanhedrin as the Supreme Court). In: Obnovljeni Život Časopis za filozofiju i religijske znanosti. Filozofsko teološki institut Družbe Isusove Jordanovac Vol 77. No. 1. Zagreb, 2022. pp. 79-91.). A Jézus Társasága Filozófiai-teológia Intézet (Kar) folyóirata szívesen közölte írásomat, a lektori vélemények szerint a téma érdeklődést keltő. Tekintettel arra, hogy már több mint kétezer év eltelt a zsidó Szentély Márványtermében ülésező bíróság fénykorától felmerül a kérdés valójában fontos kérdésről van-e szó.
A mai globalizált világban a jogtudomány világméretűvé vált, amelynek művelői rendszerint ismerik is a világon létező főbb jogrendszereket, más országok jogi megoldásainak beépítése a nemzeti jogba segíthet a hazai jog továbbfejlesztésében. A jog definiálása körül eltérnek a vélemények. Van, aki a társadalmi kontroll egy sajátos formájának tekinti, olyan kulturális minták összességének, amelyek érvényesülését az állam biztosítja.” (Badó A. – Loss S. – H. Szilágyi I. – Zombor F.: Bevezetés a jogszociológiába. Prudentia Juris 9. Miskolc, 1997. 31. p.), mások szerint a jog az egy térség feletti szuverenitás kifejezője, melynek forrásai az erkölcsben vagy a hatalomban (hadsereg, rendőrség) nyilvánulnak meg, illetve e kettő kombinációjában. Erdő Péter bíboros, egyházjogász a jogot „a társadalmi viselkedést szabályozó, intézményesen kiadott és szavatolt, vagy legalábbis intézményesen szavatolt normák rendszerének” tartja. (Erdő Péter: Egyházjog, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1991., 35. p.). A Magyar Katolikus Lexikon értelmezése szerint jog az „ami kinek-kinek legbelső sajátjaként kijár”, vagyis a „mindenkire érvényes magatartási norma”. Én magam is csatlakozom kollégáim sokaságához, akik a "Ius est ars boni et aequi“ (a jog a jóság és igazságosság művészete) definiciót kedvelik, illetve Giorgio Del Vecchio állítását, mely szerint mindenki tudja mi a jog, de nehéz azt meghatározni.
Legtöbb nyelvben a jó, a helyes fogalmával függ össze (a német Recht gyökere a richtig, 'igaz'). Vallási megközelítés szerint a jog olyan magatartási norma, melyet maga Isten ültetett az emberekbe, olyan rendező elvként, amelynek teljesítése hozzájárul az emberi és a közösségi élet kiteljesedéséhez, belső békéjéhez”.
Intézetünkben már bő egy évtizede oktatjuk a Vallási jogrendszerek című fakultatív tárgyat (az iszlám jog oktatása 17, a zsidó jog oktatása 14 éve zajlik). Nem egy archaikus norma rendszert kutatunk és oktatunk, hanem olyat, amelynek ma is van üzenete. Egyrészt a Tízparancsolat kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a zsidó és keresztény világ erkölcsére, jogára (Aquinói Szent Tamás: Előadások a Hiszekegyről, a Miatyánkról és a Tízparancsolatról. Seneca Kiadó, 1994.), másrészt pedig egyes mai eljárási alapelvek felismerhetők az ószövetségi jogban. Így például a törvény előtti egyenlőség (a bíróval kapcsolatban nagyon magas erkölcsi és intellektuális elvárások voltak, főként a pártatlanságot illetően), az átratlanság vélelme (a vádlottat mindaddig ártatlannak tekintik, ameddig minden kétséget kizáróan be nem bizonyosodik bűnössége), a méltányos ítélkezés követelménye (mindenkit a jó oldaláról kell megítélni, a tettei szerint, a látszat alapján nem lehet ítélkezni), a szóbeliség elve (szóbeli volt az eljárás), a nyilvánosság elve (a bíráskodás nyilvánosan zajlott a Szentélyben, egy másik szent helyen belül, illetve a város kapujánál), a kötelező részvétel elve (bizonyítékot csak a vádlott jelenlétében lehetett bemutatni), illetve a társasbíráskodás elve (a zsidó jog megkívánja a többségi véleményt, így legalább három bíró kellett az ítélet meghozatalához).
A vallási jogrendszerben a norma érvényessége Isten kinyilatkoztatásán alapul, a jogszabályok egy ideális magatartási modellt alkotnak, a vallási szabályok nemcsak a hívők lelki életét szabályozzák, hanem a hétköznapi életet is. A vallás jelentősen befolyásolja az egyén és a társadalom erkölcsi érzetét, kihat az emberek közötti viszonyra, valamint a családi és állami életre is. Azt mondhatjuk, hogy a vallás a civilizáció, a tudomány és a művészetek indítója, amely az emberiség történelmének egyik legdominánsabb eleme. A vallási jog jellemzői, hogy egyrészt stabil (nehezen változtatható) jogrendszert fejleszt ki, másrészt a jog részletes szabályozásainak kibontása, interpretációja a jogtudósok, teológusok, a „bölcsek” feladata. A vallási jog hatása kétségtelen a zsidó, keresztény és az iszlám vallású társadalmakban egyaránt még akkor is, ha csak választott jogként alkalmazzák, például a családjog terén. Olykor azonban egyes ószövetségi rendelkezések hatásait vélünk felfedezni a common law némely precedensjogi megoldásaiban is. A zsidó törvénykezés megkülönböztette az isteni jog törvényeit (Tízparancsolat), melyek feltétel nélküliek, azoktól a szabályoktól, amelyek az emberek közötti viszonyokat rendezik. Ez utóbbiak egy-két eset leírásával (kazuisztika) igazították el a bírókat az ítélkezésben. A Kivonulás könyvének 21. fejezete egyebek közt szabályozza a tulajdoni-magántulajdoni kérdéseket. A 21:28 szerint: „Ha egy bika a szarvával felöklel egy férfit vagy egy nőt, és az illető meghal, az állatot meg kell kövezni, s a húsát nem szabad megenni. Az állat tulajdonosa azonban büntetlen marad.” Hozzáteszi, hogy ha az állat már korábban is tanúsított ilyen magatartást, de a gazdája nem vigyázott rá, akkor az állatot meg kellett kövezni, a gazdáját pedig halálbüntetéssel sújtották (21:29). Ha az állat rabszolgát vagy rabszolganőt öklelt fel, akkor az állat tulajdonosa kártérítést volt köteles kifizetni (harminc ezüst sékelt a szolga gazdájának, az állatot pedig meg kellett kövezni). (Kivonulás könyve 21. fejezet).
Az angol jogban közismert a Gomberg v. Smith ügy, amelyet a Bevezetés a jogrendszerek világába tantárgy keretében minden joghallgató megismer. Arról szól, hogy Londonban az alperes kutyájával kilépett egy áruházból, mire a kutya nekirontott egy teherautónak. A sofőr megsérült a teherautón kár keletkezett. A kártérítési perben az alperes a felelősség alól úgy próbált menekülni, hogy egy régi szabályra hivatkozott, mely szerint nem felel az állata által okozta kárért az a tulajdonos, akinek marhája az országútra szabadul, hanem csak az, aki maga vitte oda az állatot. A tárgyi precedens esetében a bíróság elfogadta azt az érvelést, mely szerint az ügyben a kutyát marhának kell tekinteni, hogy a londoni utca országút, valamint, hogy a kutya az országútra szabadult. Mivel az egykori földtulajdonos nem volt köteles meggátolni a háziállatok elvándorlását (nem volt kerítésépítési kötelezettsége), így jelen esetben mentesült a kártérítés fizetésének kötelessége alól.
Nem így járt azonban egy magyarországi kutya tulajdonos. Kutyája az udvarból kiszaladva az úttestre, elé csapódott egy szolgálatát teljesítő motorbiciklin közlekedő közszolgálati alkalmazott elé. A motoros leesett, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, járműve is megsérült. A jogesetet egy kutya tulajdonos ismerősöm mesélte el, aki bíróként ítélkezett az ügyben. Mivel a sértett munkaképtelenné vált, kórházi ápolásra kényszerült és anyagi kárt is szenvedett, a bíróság a kutya tulajdonosát több mint négy millió forint összegű kártérítés kifizetésére kötelezte.
