A Rijekai Egyetem és Jogi Kar, a Horvát Tudományos és Művészetei Akadémia (HAZU) Rijekai Regionális szervezete, valamint a Tengermelléki-Gorani megye (Primorsko-goranska županija), Cres és Mali Lošinj városok szervezésében 2022. május 13-14-én Cres (Palača Moise) és Mali Lošinj (Palača Fritzi) monumentális épületeiben megrendezett 580. obljetnica Cresko-osorskog statuta című nemzetközi tudományos konferencián vettem részt.
A konferencia apropója az immár 580 éves statutuma, amely az olasz nyelv velencei dialektusán íródott 1441-ben, majd 1640-ben kibővítették módosításokkal. A statutumnak nemrég megjelent a horvát nyelvű fordítása is, így a volt Jugoszlávia (horvát, szerb, bosnyák, szlovén) kutatói számára is érdekes feladatként jelentkezett. A rijekai kollégák kérését elfogadva a kétnapos konferencia (első nap Cres szigeten, másnap a szomszéd Lošinjban) másnapján Mali Lošinjban „Az eskü és más bizonyítási eszközök” című előadást tartottam horvát nyelven. Tekintettel arra, hogy az eskü, eskütársak, esküdtszék intézményeket már két évtízede kutatom a tengerparti statutumokban, illetve a szlávok szokásjogi gyűjteményeiben (Russzkaja Pravda, Zakon sudnjii ljuden. Piotrkowi statutum, Dusán cár Törvénye, Vaszojevicsék Tizenkét Pontos törénye, Vinodoli Törvénykönyv, Poljicai statutum), így a Cres-Osori statutum bizonyítási eljárás jogi szabályozása sem kerülhette el figyelmemet.
A konferencia előadásaiból kötetet készítenek, amely az 580 éves statutumról az első tudományos jellegű anyag lesz. Külön öröm, hogy ebben intézetünk is szerepet vállal.
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem „Küzdelmes sorsközösség” címmel rendezte meg.
Szabadkán május 23. és 28. között az akadémiai napjait. A Délvidék sokszínűségének feltárása, az ott élő népek sorsközösségének múltja, jelene és jövője volt terítéken. Az előadások, kerekasztal-beszélgetések témái között szerepeltek a multikultúra, a kisebbségben, a szórványban élés tapasztalatai, a nacionalizmus, az etnikai együttélés, az egységes nemzettudat és a vallások és kultúrák békés egymás mellett élése.
Az előadások mellett vallási áhítatban, valamint számos kulturális programban is részt vett az európai országokból érkezett magyarság, például koncerteken a szabadkai Népszínházban, a felújított Zsinagógában, vagy Radnóti-estet hallhatott a Kosztolányi Dezső Színházban, illetve kirándulhatott Zomborba, Karlócára és Európa idei Kulturális Fővárosába, Újvidékre.
KONFERENCIA SZERVEZÉS
A négy horvát jogi karral fenntartott jó kapcsolatainknak köszönhetően kétnapos közös konferenciát tervezünk őszre. „A Fiume/Rijeka és a Magyar Tengermellék jogi státusa a Horvát-Magyar kiegyezés alapján” című konferencia szervezésébe kezdett a Rijekai Jogi Kar es az Egyetem, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Rijekai Regionális Osztálya az egyik oldalon, illetve az Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet, valamint a hozzánk csatlakozó ELTE Jogi Kar és a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete a másik oldalon. A konferencia színhelye Rijeka/Fiume lesz, de a közös projekt szerint akár az év végére, akár jövőre sor kerülne a magyarországi (budapesti) „második félidőre”.
A szervezés tudományos oldala már megoldásra került, az anyagi részét még „csiszolgatjuk”, mivel szeretnénk, hogy a felszólaló kutatók az előadásaikat saját anyanyelvükön tartsák meg. Ezen a téren a fordítási költségek jelentenek problémát, ezért a horvátországi magyar kisebbség parlamenti képviselőjének segítségét is próbáljuk megszerezni. Reményeink szerint a konferencia tudományos útra terelheti a kérdést, a két ország jogtudósai, történészei álláspontját megismerheti, megvitathatja, talán közelebb hozhatja a nézeteket. Megjegyzem, olyan kérdésről van szó, amelyet az 1868. évi horvát-magyar kiegyezési törvénycikk (1868:XXX. t.c. Magyarországon, I:1868. Horvátországban) sem tudott megoldani, hanem csak „átmenetileg” Fiumet a magyar állam corpus separatumnak nevezte.
TANULMÁNY
Harminc éves munkásságom során a legnagyobb hangsúlyt a horvát-magyar alkotmányjogi, jogi kérdések kutatására szántam, főként olyan témák kutatásával, amelyeket a két ország hisztoriográfiája, jogtudománya eltérően értékeli. Jelenleg az 1910. évi népszámlálás adatait elemeztem. Nem az internetes forrásokat, sokszor tévesen megjelent adatokat vettem át, hanem a valódi forrást tanulmányoztam. A román és a délszláv – jogi, történelmi, statisztikai-demográfiai -szakmai irodalom már több mint száz éve ezt a népszámlálást a nemzetiségek igaztalan bemutatásának példájaként aposztrofálják. Hogy bebizonyítsák annak igaztalan mivoltát a szerb megszálló erők 1919-ben Baranya és Bács-Bodrog megyében „saját” népszámlálást tartottak. A nyomtatványokat cirill betűkkel írták, így az összeírottak nem is tudták, hogy miket írtak be az összeírást lebonyolítók. Mint a korabeli pécsi sajtó írja, aki nem volt hajlandó aláírni a kérdőíveket, azt a szerb katonák bevitték „kihallgatásra”. A népszámlálást lefolytatók a német hangzású családnevűeket németként, a szláv hangzásuakat szlávként írták össze azzal a szándékkal, hogy csökkentsék a magyarok számát és növeljék a szlávokét (például az egyik kérdés arra reflektálódott, hogy van-e szláv őse a megkérdezettnek). Az így összegyűjtött adatokat Belgrádból a párizsi küldöttséghez továbbították és a Délvidék területeinek elcsatolásánál fontos szerepet töltöttek be.
Nos, tehát „A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása” (Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1912) című hatkötetes többezer oldalas munkát vettem kezembe és az alapján két tanulmányt készítek el. Az első címe „Az 1910. évi népszámlálás és annak történelmi, illetve jogi-politikai remineszcenciái”. Megjelenésre a Vajdasági Horvátok Tudományos Intézetének 2023-as Évkönyvbe kerül sor. A második tanulmányban a Baranya megye 1910. évi népszámlálás adatait hasonlítom össze az 1919 évi szerb népszámlálás adataival. Ez a tanulmány a történelmi Baranya múltját feltáró Zavod za povjesnicu baranjsku című pélmonostori intézet folyóiratában jelenik meg. Mindkét tanulmányban azt a nézetet képviselem, hogy nem a népszámlálás torzította el a nemzetiségek etnikumát, hanem az emberek autó cenzúrája. Bizonyítékok erre az 1919 évi szerb népszámlálás szabadkai adatai: 1910-ben a városban 55.587 magyar és 33.390 bunyevác került összeírásra (a 101.286. lakosból). Az 1919 évi szerb népszámlálásban viszont 196%-kal nőtt a bunyevácok száma. Ekkor 65.135 bunyevác mellett 19.580 magyar írtak össze, vagyis arányuk mindössze 28 % volt. Ennek okát abban kell keresni, hogy a bunyevácok és a sokácok közismerten „jó magyaroknak” számítottak, a bunyevácoknál nem ritkák a Kálmán, Béla, Sándor stb. magyar nevek, emellett Bácskában alig található olyan család, amelyben nincs egy bunyevác, magyar vagy német felmenő. Ezért a magyar ember 1919-ben, ha nem merte vállalni a magyar identitását akkor átpártolt bunyevácnak lenni. Megjegyzendő, hogy soha többé nem érte el a bunyevácok aránya ezt a számot. Hasonlót tapasztalhatjuk, 1946-ban is, amikor a németek ellenségként munkatáborokba kerültek, üldözés alá kerültek és az életük is veszélybe került. Ezért nagy számban elmagyarosodtak, mert magyarnak lenni nem járt retorzióval, ami a németek esetében kikerülhetetlen volt.
Képek forrása:
https://www.magyarszo.rs/hu/4937/vajdasag_szabadka/265555/Sorsközösség-a-Balkánon-Szabadka-konferencia.htm
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/europai-protestans-magyar-szabadegyetem-vallas-nemzeti-kisebbsegi-jogok
