Bezár

2020

UNKP_20-21

Új Nemzeti Kiválósági Program 2020/2021. tanév

Új Nemzeti Kiválósági Program 2020/2021. tanév

2020. június 03.
3 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Támogató) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Szakmai közreműködő) az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) keretében évente ösztöndíjpályázatot hirdet több témakörben.

Az ÚNKP program célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a fiatal kiválóságok támogatásával segítse a nemzetközi szinten is kiváló, tapasztalt kutatók és alkotók munkáját.

„Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj:

Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása. Célja továbbá a megkezdett felsőoktatási tanulmányok mellett a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása, amelynek eredménye szakirodalmi összefoglaló tanulmány készítése, egyéb – az adott tudományágban relens – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás.

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj:

Célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye tudományos cikk vagy TDK-dolgozat, egyéb – az adott tudományágban relens – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a mester tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj:

Célja a mester (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye publikáció (tudományos cikk vagy TDK-dolgozat), egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, továbbá a doktori tanulmányok megkezdésére való felkészülés.

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj:

Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktori képzésben részt vevő hallgatók kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció (PhD, DLA) megfelelő megalapozása.

Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj:

Célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató doktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD/DLA) megírása.

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj:

lja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási erednyeket felmutató a Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutak támogatása, amelynek eredménye a kutatási tervben vállaltak fogadó felsőoktatási intézményen belüli hasznosítása, a kutatói utánpótlást elősegítő témavezetői tevékenység ellátása, tevékeny részvétel az intézményi tudományos iskola építésében, továbbá a kutatóintézetek kutatócsoportjai és a felsőoktatási intézmények közötti tudományos együttműködés elősegítése.

Pályázatok befogadása: 2020.05.29-06.30. (kizárólag elektronikusan)

 

A pályázati csomag dokumentumai (Pályázati Kiírás, Pályázati Adatlap, Ösztöndíj Működési Szabályzat) letölthetőek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapjáról: www.nkfih.gov.hu, valamint az az ÚNKP honlapjáról: www.unkp.hu.

 

A Szegedi Tudományegyetem tájékoztatója az ÚNKP keretében meghirdetett pályázatokról:

https://u-szeged.hu/oktatas/uj-nemzeti-kivalosagi/unkp-uj-nemzeti

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek