Bezár

2020

SZTE ÁJTK 2020. március

konyvtar_olvasoter

2020. március 30.
3 perc

Tájékoztatjuk az egyetemi polgárokat, hogy a Szegedi Tudományegyetem által a koronavírus fertőzés terjedésének megelőzése érdekében hozott felsővezetői utasítások, valamint a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság által kiadott körlevelek jelenleg is hatályosnak minősülnek és visszavonásig hatályban vannak.

Kiemelt_Covid_pexels-photo-3993212

2020. március 27.
2 perc

Az új koronavírus-járvány kapcsán is megjelentek a tévhitek, a pandémiához kötődő súlyos problémákra „egyszerű módszereket” kínáló megoldások. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványában összegyűjtött „koronás tévhitek” közül 15-öt sorol föl az MTA támogatását élvező tudomány.hu oldal.

2020. március 26.
1 perc

Az idei XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját a “Sport határok nélkül” jelmondattal rendezték meg 2020. március 5-7. között Budapesten. A sportversenyen a Szegedi Tudományegyetem több hallgatója is dobogós helyezést ért el.

IMG_2398

2020. március 26.
4 perc

Coursera for Campus együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Coursera, hogy ezzel is támogassák a koronavírus-fertőzés kapcsán bevezetett online tanulást. Az együttműködés értelmében az SZTE hallgatói ingyen férnek hozzá a világ legjobb egyetemeinek és vállalatainak mintegy 4000 kurzusához.

nyito_egyetemi_tajekoztato

2020. március 25.
8 perc

Az SZTE vezetői videóban tájékoztatták az egyetem polgárait a koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében tett intézkedésekről. Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes a távoktatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök a Klinikai Központot érintő változásokat ismertette. Dr. Fendler Judit kancellár a munkavállalókra vonatkozó intézkedésekről tájékoztatott. Az elhangzottakat írásban foglaljuk össze.

lightbulbs

2020. március 24.
2 perc

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázatot ír ki a 2019-2020 tanév tavaszi félévében végzős hallgatók részére.

online_kerdoiv

2020. március 24.
1 perc

Országos epidemiológiai előrejelzési rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem több hazai felsőoktatási intézmény és kutatócsoport bevonásával. A pontos fertőzésterjedési modellezéshez a járvány kitörése előtti és utáni kapcsolati és utazási szokásokról gyűjtenek adatokat. A kutatást egy online kérdőív néhány percig tartó kitöltésével bárki segítheti.

szte_20202

2020. március 22.
2 perc

Több hazai sajtóorgánumban napvilágot látott az információ, miszerint jómagam egyike vagyok azon szegedi polgároknak, akik megbetegedtek az új típusú koronavírus okozta fertőzés következtében. A hír igaz.

nyito_egyetemi_tajekoztato

2020. március 20.
1 perc

Rövid videón tájékoztatják az intézmény vezetői az SZTE polgárait a koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében tett intézkedésekről. Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes a távoktatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot érintő változásokat ismerteti (04:54). Dr. Fendler Judit kancellár a munkavállalókra vonatkozó intézkedéseket foglalja össze (08:02).

nyito_2eskorhaz

2020. március 20.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kálvária sgt. 57. szám alatti nyugati telephelyen elhelyezkedő épületében, ismertebb nevén a II-es kórházban, az EMMI rendelkezéseivel összhangban járványügyi ellátó központot alakított ki.

video_vedekezes

2020. március 19.
1 perc

Új szakaszba lépett a járvány, ezért a minimálisra kell csökkentenünk a személyes találkozásaink számát – hívja fel a figyelmet Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a koronavírus elleni védekezésről szóló videóban.

cover-Bercibot_a_tavoktatasrol

2020. március 18.
3 perc

A március 10-én bevezetett egészségügyi hallgatói információs vonal mellett chatbot is segíti az egyetemi hallgatók tájékoztatását az SZTE-n. A University of Szeged Facebook oldalon Berci-bot magyar és angol nyelven informál a rendkívüli oktatással, a diplomaszerzéssel és a kollégiumi elhelyezéssel kapcsolatos tudnivalókról.

kutatas

2020. március 17.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatók általi látogatása továbbra is tilos. A VI. éves orvostan-, fogorvostan- és gyógyszerészhallgatók a tilalom időszakában klinikai és szakmai gyakorlatukat folytathatják. Az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban álló hallgatók, és kutatás céljából azok a doktoranduszok, akik a komplex vizsgát már teljesítették, látogathatják az egyetemi épületeket.

uvegteto

2020. március 17.
3 perc

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében újabb hatósági intézkedésig vagy felsővezetői utasításig további foglalkoztatással kapcsolatos intézkedéseket rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen.

learning

2020. március 16.
1 perc

A március 11-én kihirdetett országos veszélyhelyzet kapcsán a Szegedi Tudományegyetem 2020. március 23-án, az előrehozott tavaszi szünet után visszavonásig távoktatásra áll át. Az egyetem oktatói számára a CooSpace felületen létrehozott információs színtérben a távoktatás módszertanával kapcsolatos bejegyzések, illetve a CooSpace távoktatás során használható eszközeinek oktató videókkal illusztrált leírásai érhetőek el.

alt_isk

2020. március 15.
2 perc

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében tett országos és városi intézkedésekre tekintettel a Szegedi Tudományegyetem körlevelet adott ki, melyben – többek között – a 12 évesnél fiatalabb gyermeket nevelő munkavállalók munkajogi lehetőségeiről is tájékoztatnak.

Airplanes

2020. március 15.
3 perc

Az SZTE-n külföldi állampolgárral új foglalkoztatási jogviszony csak a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság előzetes engedélyével jöhet létre. Külföldi kiküldetés nem rendelhető el és továbbra is kérik a külföldi magáncélú utazások elhalasztását. Az egészségügyi dolgozók csak miniszteri külön engedéllyel hagyhatják el az országot.

265agyas

2020. március 15.
1 perc

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elrendelte, hogy 2020. március 16-tól a veszélyhelyzet megszűnéséig el kell halasztani minden azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő beavatkozást. Ennek végrehajtása érdekében a Szegedi Tudományegyetem soron kívül megtette a szükséges intézkedéseket.

Black_boritokep_85869855855

2020. március 12.
1 perc

DSC_0525

2020. március 12.
3 perc

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében újabb intézkedést vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen. Zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos. Zárt helyen 50-100 fő részvételével, nem zárt helyen 150-500 fő részvételével tervezett rendezvény megtartásához a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság egyedi elektronikus engedélye szükséges.

utazas_2020

2020. március 12.
3 perc

Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében újabb intézkedést vezettek be az SZTE-n. Külföldi kiküldetés – célországtól függetlenül – nem rendelhető el és a külföldi magáncélú utazások elhalasztását kérik, valamint a külföldi személyek az egyetem területére csak speciális körben léphetnek be. Kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók csak miniszteri külön engedéllyel hagyhatják el az országot.

tanterem_ures_SZTE

2020. március 12.
3 perc

A március 11-én kihirdetett országos veszélyhelyzet kapcsán még aznap azonnali intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem: március 12-13. napjára oktatási szünetet rendeltek el, március 14. és március 22. között tavaszi szünetet tartanak. Az egyetem visszavonásig távoktatásra áll át. Minden magyar állampolgár hallgató március 13-ig köteles az egyetemi kollégiumokból kiköltözni és otthonába hazatérni.

IMG_1637

2020. március 12.
3 perc

A március 11-én kihirdetett országos veszélyhelyzet kapcsán még aznap azonnali intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem: március 12-13. napjára oktatási szünetet rendeltek el, március 14. és március 22. között tavaszi szünetet tartanak. Az egyetem visszavonásig távoktatásra áll át. Minden magyar állampolgár hallgató március 13-ig köteles az egyetemi kollégiumokból kiköltözni és otthonába hazatérni.

2020. március 10.
1 perc

A rendezvényre 2020. június 5. és 7. között kerül sor a lakiteleki Népfőiskolán.

2020. március 09.
3 perc

A bullying, vagyis a megfélemlítés elleni szabályozást kutatja Dr. Pongó Tamás. Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszékének adjunktusa érdekes előadást tartott az amerikai mintáról.

SZTE_RH

2020. március 09.
5 perc

2020. március 9.: Ismételten tájékoztatjuk az egyetemi polgárokat a koronavírussal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, így a munkavégzőkre vonatkozó utasításokról, a hallgatókat érintő óralátogatásról és ügyintézésről, valamint a fertőzéssel kapcsolatos nyilatkozási és intézkedési rendről.

2020. március 07.
5 perc

IMG_0207

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek