
2025 júniusában a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos ponttal egészült ki:

A Népfőiskola Alapítvány és az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület meghirdeti tudományos pályázatát, „Klebelsberg Kunó élete” címmel.

Az idei évben ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Jogászegylet és a Károli Gáspár Református Egyetem
a Magyar Jogi Könyvszalont,
amelynek kezdési időpontja: 2025. okóber 4. (szombat) 9 óra 45 perc,
a helyszíne: Károlyi-Csekonics-palota (Budapest).
A Kar és a Iurisperitus Kiadó az idén is jelen lesz a rendezvényen.

Az 50. SZTE Állásbörze idén ősszel 2025. október 8-án (szerdán) 10 és 17 óra között ismét az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs központban várja az érdeklődőket. A rendezvényt megelőző napokon Felkészítő Programokon vehetnek részt a hallgatók (munkaerő-piaci előadások, workshopok, személyre szabott tanácsadás).

Az MKÖ idén is várja 2025. október 15-ig a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését az mkoprogram.hu felületen.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, és
az SZTE-ÁJTK Civilisztikai Tudományok Intézete
ezúton tisztelettel meghívja a Kollégákat, Tóthné Fábián Eszter c. egyetemi tanár tiszteletére, születésnapja alkalmából megrendezésre kerülő ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSRE.

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara az alábbi témában rendezi meg online formában 2025. október 31-én az I. Nemzetközi Konferenciát a doktoranduszok számára: Jogi gondolkodás: a dogmatika és a gyakorlat metszéspontjai címmel.

A Müpa Egyetemi Nap különleges lehetőséget kínál a felsőoktatásban tanulóknak, hogy testközelből ismerjék meg Magyarország egyik legjelentősebb kulturális intézményének működését.

A Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége DR. KISS DAISY (a Magyar Ügyvédi Kamara volt főtitkára, volt egyetemi oktató) emlékére pályázatot ír ki polgári eljárásjog témakörben - joghallgatók részére.

A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Díj elnyerésére.
Az elmúlt nyolc évben a Szegedi Tudományegyetemen több kutató és hallgató vehetett át Innovációs Díjat, akik az egyetemhez kötődő munkájuk során olyan tudományos eredményt, innovatív megoldást dolgoztak ki, amely szellemi alkotásnak minősül és üzleti szempontból vagy az egyetem működési folyamataiban hasznosítható lehet, 2025-ben is hét kategóriában lehet nevezni.

A Szegedi Törvényszék polgári ügyszakos bírósági ügyintéző álláslehetőséget kínál. Az ellátandó feladatok a bírósági ügyintézők által ellátható egyes feladatokról szóló 56/2008. (III. 26.) Korm. rendelet 7-8/A. § és 10-16. §-ai szerinti feladatok.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2025. szeptember 30.

A Fenntartható Városok IV. Fenntartható Városok Konferencia és EXPO címmel szakmai konferenciát szervez 2025. október 9-10. között. A kétnapos rendezvény fókuszában a településfejlesztés különböző területei állnak.
Helyszín: Budapest, Larus Rendezvényközpont
Időpont: 2025. október 9-10.

Az Arsboni a 2025. év őszi félévében két, ingyenes szakmai programot is kínál joghallgatók számára. Jelentkezhet minden nappali és levelező tagozatos, 1-5. éves joghallgató.

A Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete, az SZTE Alma Mater ismét meghirdeti az Alumni Mentorprogram (AMP) 2025-ös őszi ciklusát. A programra 2025 szeptemberben várják a jelenlegi hallgatók jelentkezését, de újabb alumni mentorok felajánlására is nyitottak.

Dr. Bárdos Kinga Közjegyzői Irodája (Budapest, V. kerület) közjegyzőjelölt, vagy közjegyzői irodai ügyintéző (jogi asszisztens) pozícióra munkatársat keres!

Dr. Vető Péter Közjegyzői Irodája (Zalaszentgrót) részmunkaidős adminisztrátor pozícióra munkatársat kerses!

A KÖZIGAZGATÁSI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztály pályázatot hirdet
Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
kormány-főtanácsos (jogtanácsos feladatok ellátására) Munkakör/feladatkör betöltésére.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linkről letölthető.

A KÖZIGAZGATÁSI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztály
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
vezető-kormányfőtanácsos (jogtanácsos feladatok ellátására)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linken elérhető.

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája egyetemi zenei versenyt, egyetemi vers- és prózamondó versenyt, verspályázatot, valamint fiktív interjú pályázatot hirdet Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulója alkalmából az egyetem nappali tagozatos és PhD hallgatói számára.
A részletes felhívás az alábbi linkről letölthető.

A felhívás az alábbi linkről letölthető.

Dr. Berberovics Mirjana Közjegyzői Irodája (Budapest, II. kerület)
közjegyzőjelölt - jogi asszisztens
munkakörbe munkatársat keres!
A részletes pályázati felhívás az alábbi linkről letölthető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 2012.évi I. törvény (Mt) szerinti foglalkoztatással állást hirdet
(jogász) főügyintéző munkakör betöltésére.
Benyújtásának határideje: 2025. július 25.
Részletes pályázati felhívás az alábbi linken elérhető.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
illetmény-számfejtési csoportvezetőt keres!
Jelentkezés határideje: 2025. július 25.
A jogviszony tartama: határozatlan idejű, teljes munkaidő.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linkről letölthető.

KÖZIGAZGATÁSI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztály pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
vezető-kormányfőtanácsos (jogtanácsos feladatok ellátására)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linken elérhető.

Az Alkotmánybíróság ösztöndíjas foglalkoztatásra irányuló pályázatot hirdet azon fiatal, kezdő jogászok számára, akik elhivatottságot és érdeklődést éreznek az alkotmányjog iránt.
Jelentkezési határidő: 2025. július 15. (kedd) 24.00 óra

KÖZIGAZGATÁSI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Területi Közigazgatás Működtetéséért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében kormány-főtanácsos (titkársági feladatok ellátására)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
A részéletes pályázati felhívás letölthető az alábbi linkről.

A Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete 2025. október 3-4. napján ismét akkreditált továbbképzést szervez egészségügyi szakdolgozók részére Egészségügyi jog címmel.

Dr. Bodzási Balázs Közjegyzői Irodája (Budapest, V. kerület)
közjegyzőjelölt
munkakörbe munkatársat keres!

A Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztály pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében kormány-főtanácsos (jogtanácsos feladatok ellátására) Munkakör/feladatkör betöltésére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.08.01. 23:59

Az Országgyűlés elnöke idén 23. alkalommal hirdeti meg a „Parlamenti gyakorlat az Országgyűlés Hivatalában” elnevezésű programot.

Karunk arra legalkalmasabb nappali tagozatos hallgatói demonstrátori megbízással bevonhatók az oktatónevelő munkába, a tudományos kutatómunkába, s ez által is felkészíthetők hivatásuk színvonalasabb művelésére, illetve az oktatói (kutatói) pályára.
A demonstrátori pályázatok benyújtási határideje (az illetékes Tanszékre/Intézetbe): 2025. július 18. (péntek)

Az EUGLOH (European Alliance for Global Health) projekt keretében létrehozott „Let’s Talk: A Course on Intercultural Communication” című kurzus 2020 őszén indult el, jelenleg öt európai partneregyetem vesz részt a fejlesztésében (Université de Paris-Saclay, Szegedi Tudományegyetem, Ludwig-Maximilians-Universität München, Universidade do Porto, Universidad de Alcalá) és szabadon választható kurzusként mindenki számára elérhető az egyetemen.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság vezetője felvételt hirdet a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába főügyintéző (komplex nyomozati tevékenységet ellátó) beosztás betöltésére
A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. július 31.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési Tervezési és Koordinációs Főosztály pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony keretében kormánytisztviselő (koordinációs feladatok ellátásra) munkakör/feladatkör betöltésére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. 06. 30. 23:59

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Jogi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony keretében vezető-kormányfőtanácsos (koordinációs feladatok ellátásra) munkakör/feladatkör betöltésére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. 06. 25. 23:59

A Dr. Tanács Ügyvédi Iroda Magyarország egyik vezető, startupokra specializálódott ügyvédi irodája. Innovatív, fiatalos vállalkozásokat, nemzetközi ügyfeleket és befektetőket támogat teljes körű jogi szolgáltatással. Szegedi székhelyű irodája budapesti, nemzetközi ügyfélkörrel dolgozik.
A felhívás az alábbi linkről letölthető.

Az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási Igazgatósága minden nappali tagozatos jogász szakos hallgató számára három- vagy hathetes szakmai gyakorlati helyet biztosít a 2025/26-os tanév őszi félévében.
A szakmai gyakorlat kezdetének lehetséges legkorábbi időpontja: 2025. szeptember 22., végének lehetséges legkésőbbi időpontja 2025. november 28.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálata szakügyintéző (jogi) munkakörbe, határozott idejű rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyba munkatársat keres, a munkakör legkorábban 2025. szeptember 1-jével tölthető be.
A pályázat az alábbi linkről letölthető.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztálya pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony keretében kormány-főtanácsos (jogtanácsos feladatok) ellátására.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.06.24. 23:59


Dr. Harangi és Dr. Tóth Közjegyzői Iroda (Budapest, XI. kerület) közjegyzőjelölt és közjegyzőhelyettes munkakörbe keres munkatársat.

2025. május 28-án került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az immár hagyománnyá vált Pázmány Jogtörténész Napra, amely mára a hazai jogtörténészek egyik legnagyobb és legfontosabb tudományos fórumává vált.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak hallgatóink a 23. Intersteno nemzetközi gépírás versenyen és a Teöreök Aladár Országos Gépírás Versenyen egyaránt.

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet.

A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény (Üjt.) 18. §-ának (4) bekezdése alapján a legfőbb ügyész pályázatot hirdet ügyészségi fogalmazói állás betöltésére határozatlan időre.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. július 11.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság vezetője felvételt hirdet a
Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába
főügyintéző (komplex nyomozati tevékenységet ellátó)
beosztás betöltésére.
A pályázat az alábbi linkről letölthető.


Az Egri Törvényszék felvételt hirdet fogalmazói munkakörbe az Egri Járásbíróságon, a Gyöngyösi Járásbíróságon és a Hevesi Járásbíróságon egyaránt.

Az éves Európa-jogi Komplex Jogesetmegoldó Versenyt Debrecenben 2025. május 9-én tartották, ahol a szegedi jogi kart, Toldi Ádám, Bíró Roland és Medgyesi Csanád alkotta csapat képviselte.

Időpont: 2025. május 22.
Helyszín: SZTE ÁJTK, Aula 6720 Szeged, Tisza L. krt. 54.







