Bezár

Képzések

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (BA) - nappali tagozat

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak (BA) - nappali tagozat

2010. március 19.
2 perc
 


Letölthető dokumentumok:

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak NETN17 B képzési terve

Nemzetközi tanulmányok képzési tájékoztató alapszak 2022


A képzés célja

A nemzetközi tanulmányok alapképzési szak célja olyan nyelveket tudó, jogi, politikai, történeti, gazdasági és civilizációs elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik felkészülten tudják képviselni a minisztériumokat, a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező közigazgatási, gazdasági, kereskedelmi, turisztikai intézményeket és vállalatokat. Ők lesznek azok a szakemberek, akikre mind regionális, mind megyei-kistérségi, mind pedig önkormányzati szinten szükség van és lesz, hogy a képzés során elsajátított tudásuk birtokában a régiókat annak tágabb környezetében lássák. Végzett hallgatóink képesek lesznek helyt állni a különböző külpolitikai és külgazdasági kutatással foglalkozó akadémiai, egyetemi, illetve piaci szférához tartozó intézeteknél.

Az oklevélben szereplő végzettség

Nemzetközi kapcsolatok szakértő

A képzési idő

6 félév

Képzés jellemzője

alapképzés

Finanszírozási forma

A – állami ösztöndíjas képzés

K – önköltséges képzés

Önköltség összege: 300.000 Ft/félév

A felvétel előfeltételei

érettségi bizonyítvány vagy felsőoktatási intézményben szerzett alap/főiskolai diploma vagy mester/egyetemi diploma

Felvétel módja

Részletes információk: www.felvi.hu

Jelentkezési határidő

2024. február 15.

Felvilágosítás

Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete

6721 Szeged, Bocskai u. 10-12.

Honlap: http://www2.u-szeged.hu/irsi/studies

Szakács Ildikó Réka

Tel.:62/ 546-756, fax: 62/546-756

e-mail: rszakacs@irsi.u-szeged.hu

Pártos Eszter tanulmányi előadó

Tel.: 62/544-513

Email: partos@juris.u-szeged.hu

Jelentkezés módja

Elektronikus úton, a www.felvi.hu oldalon

 




Aktuális események

Kapcsolódó hírek