Mészáros Ádám, a szegedi jogi kar alumnusa, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa 2021-ben, a Covid-járvány következtében, 43 évesen hunyt el. Emlékére a Magyar Jog- és Államtudományi Társaság tudományos pályázatot alapított. A pályázatra három témakört hirdetettek, igazodva a Mészáros Ádám által magas szinten művelt dogmatikai területekhez. Így pályázni lehetett a jogos védelem elvi és gyakorlati problémái; a bűncselekmény elkövetői; és a bűncselekmény tudományos fogalma témakörökben írt tudományos dolgozatokkal.
A pályázaton karunk harmadéves joghallgatója, Horváth Csaba II. helyezést ért el „A túllépés szabályozásának hiányosságai a felbujtás körében” címmel írt tanulmányával. Csaba eredménye azért is kimagasló, mert a pályázatot azonos csoportban hirdették meg joghallgatók és gyakorló jogászok számára, ilyen mezőnyben érte el e kiváló eredményt.
Témavezetői Molnár Erzsébet adjunktus és Szomora Zsolt egyetemi tanár.
Szívből gratulálunk a kiváló eredményhez!
