Bezár

Civilisztikai Tudományok Intézete

Polgári anyagi jogi jogesetmegoldás a Civilisztikai Tudományos Diákkör ülésén

Polgári anyagi jogi jogesetmegoldás a Civilisztikai Tudományos Diákkör ülésén

2021. február 05.
1 perc

2020. december 2-án diákköri ülést tartott az SZTE-ÁJTK Civilisztikai Tudományos Diákkör, amelyen a hallgatók jogesetmegoldás keretében komplex módon alkalmazhatták a dologi jog területén már megszerzett ismereteiket. Az esemény vendége volt Dr. Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, aki a Civilisztikai Tudományok Intézetének felkérését elfogadva örömmel vett részt az ülésen, és bocsátotta rendelkezésre az általa vezetett tanács elé került ügyben megállapított történeti tényállást.


A jogeset az államosítás során állami, majd önkormányzati tulajdonba került ingatlanok kapcsán érvényesülő elbirtoklási szabályokhoz kapcsolódott, amelynek megoldása során a hallgatóknak a Ptk. változásait is követniük kellett.


A jogesetet az ülés előtt Kócsó Martin negyedéves és Szatmári Botond Artúr ötödéves joghallgatók dolgozták fel, azt ismertették az ülésen, majd Dr. Orosz Árpád tanácselnök vezetésével a hallgatók a felvetett kérdések alapján a vonatkozó jogszabályok alkalmazásával kereseték, illetve találták meg a megoldást.


1258585888_5000x75

„A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása – A jogi kari hallgatók és a középiskolás diákok bevonása az egyetemi tudományos életbe (SZTE-ÁJTK) című, NTP-HHTDK-20-0068 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg”

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek