Bezár

Céglátogatások 2017-ben

1. Bige Holding

1. Bige Holding

2017. december 08.
2 perc

Csoportunk 2017. október 13-án tanulmányi kiránduláson vett részt Szolnokon és környékén, mely során különböző tevékenységet végző cégeket, munkáltatókat látogattunk meg. Hatalmas érdeklődéssel fogadtuk a kirándulást, ugyanis ilyenben még nem volt részünk előtte.

Utazásunk első állomása a szolnoki Bige Holding Kft. volt. A több mint 60 éves múltra visszatekintő vállalat kénsav, műtrágya és kriolit gyártó üzemeket működtet, termékei a világ 5 kontinensén elérhetőek. Ez már önmagában érdekessé tette a látogatást, mindemellett testközelből láthattuk a gyári folyamatokat is.

P1270602

A műtrágyagyár látogatása során a cég HR vezetője, dr. Duplinszki Renáta látta vendégül csoportunkat. Számos információval gazdagított bennünket, mind a cég életével, mind pedig a HR szakma jelenlegi legnagyobb kihívásaiként kezelt tényezőkkel kapcsolatban. Érdekes volt hallani egy remek szakember szájából a munkahelyi élet napos és árnyoldalairól. Hogy mit adott még a látogatás? Tapasztalatot, gyakorlatias szemléletmódot és egy rendhagyó pénteket. Izgalmas és kivételes volt a látogatás, ugyanis nem csak egy, a szocialista rendszerből fennmaradt, ugyanakkor a mai modern világ elemeivel átszőtt vállalatot volt szerencsénk közelről is megtekinteni, de bepillantást nyerhettünk egy közel 15 éve a szakmában tevékenykedő, jogász végzettségű HR vezető munkájába is. Ezúton is hálásak vagyunk az élményért!


(Készítette: Daka Bettina, Farkas Marietta, Gedó Zsuzsanna, Povázsay Szilvia)

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek