Bezár

Céglátogatások 2017-ben

5. Tiszavárkony

5. Tiszavárkony

2017. december 08.
1 perc

Tanulmányi kirándulásunk utolsó állomása Tiszavárkony Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala volt.


P1270626

A csoportunkat Hegedűs István, a község polgármestere fogadta. A polgármester úr elsőként bemutatta a települést. Az 1500 fő körüli község tekintetében pozitívumként emelhető ki, hogy a demográfiai adatok alapján nem minősül elöregedő településnek. Szolnok közelségéből adódóan a fiatalok az alacsony ingatlanárak miatt egyre több lakást vásárolnak meg.


P1270622


A település lakói közül nagyarányú az ingázók száma főleg Szolnokra, de van, aki a kecskeméti Mercedes Gyárba is eljár dolgozni. Az önkormányzat által ellátandó feladatok végrehajtásában nagy szerepe van a közfoglalkoztatásnak. Negatívumként megjegyezte, hogy egyre nehezebb megfelelő személyeket találni a különböző munkakörök betöltésére.


P1270625


A munkák megszervezése nagy erőfeszítést igényel, hiszen a közfoglalkoztatott munkavállalókat nehéz teljesítményorientált munkavégzésre ösztönözni. Hegedűs István polgármester úr elmondta, hogy a közfoglalkoztatottakat azonban folyamatosan ösztönzi arra, hogy ne ragadjanak meg ezen a szinten, hanem próbáljanak meg visszalépni az aktív munka világába. Gyakorlati példákkal mutatta be ezen foglalkoztatási típus problémáit.


(Készítette: Németh Nelli)


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek