Bezár

2022

_1170x430

Új hallgatókat hozott az SZTE ÁJTK-ra a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny

Új hallgatókat hozott az SZTE ÁJTK-ra a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny

2022. március 24.
8 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Tavaly és idén is nagy népszerűségnek örvendett az SZTE ÁJTK szervezésében a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny. Ezt jól bizonyítja az is, hogy a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium diákjai a megmérettetések után, - amelyeken egyébként csapattársaikkal mind a két évben taroltak - a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát választották. A felkészülésről, a versenyről és jövőbeli terveikről Kocsis Szilviával és csapatának tagjaival, Kaszap Lucával, Farkas Lilivel és Német Dániellel beszélgettünk.


Először is, arra kérlek benneteket, hogy mutatkozzatok be.

 

Kocsis Szilvia vagyok, történelem és földrajz szakos középiskolai tanár, 2008-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. A diplomám megszerzése után a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium tanára lettem, ahol osztályfőnöké váltam. Idén érettségizik a harmadik osztályom, amelynek tanulója Farkas Lili is. Hét éven keresztül a Diákönkormányzatot segítő tanára voltam, azóta pedig az Osztályfőnöki munkaközösség vezetőjeként segítem kollégáimat. 2016-ban szakvizsgázott pedagógus lettem tehetséggondozás, tehetségfejlesztés szakirányon. 2018-ban minősültem, Pedagógus II. fokozatba léptem. 2019-től érettségi vizsgaelnök vagyok és emelt szintű javító és vizsgáztató tanár. Elkötelezett pedagógusként nagyon fontosnak tartom, hogy az érettségihez elsajátítandó kötelező anyagon kívül a tehetséges, többet tudni akaró diákokat felkaroljam, és számukra támogatást tudjak nyújtani. Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni és utazni.

 

Kaszap Luca vagyok, 17 éves, Nagykőrösön élek és tanulok. És mivel a jogi egyetemre készülök, ezért nagy érdeklődéssel fordultam az ÁJTK szervezésében megvalósuló verseny felé. A jogi pályára lépés kapcsán a családom is támogat, bizonyára azért, mert a nővérem is Szegeden végzett orvostanhallgatóként. Többek között ezért Szeged már most kedves élményekkel szolgál a számomra és csalogató egyetemi városként tekintek rá. A tanulás mellett szabadidőmben szívesen horgolok, és ha tehetem a legtöbb időt a barátaim vagy az unokahúgaim tárasaságában töltöm.

 

Farkas Lili vagyok, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium végzős diákja. A történelmet már az általános iskolában is szerettem és ez az elmúlt évek során sem változott, ezért amikor fakultációt kellett választanom, nem volt kérdés, hogy a történelem köztük lesz, amelyet Kocsis Szilvia tanárnő tart.

 

Német Dániel vagyok, 18 éves. 2016 óta vagyok a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium tanulója. Általános iskolás korom óta érdekel a történelem. Szabadidőmben vitorlázó repülök.

 

A közjog nem a legegyszerűbb területe a jogrendszernek. Mi az oka és apropója annak, hogy mégis beszippantotta ez a téma az Arany János Református Gimnázium tanulóit?

 

K.Sz.: A Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyről az SZTE ÁJTK értesítette az iskolát, emellett a gimnázium volt tanulója, Molnár Erzsébet, - aki, azóta az SZTE ÁJTK adjunktusa - külön jelezte, hogy indul egy verseny Szegeden középiskolások számára. Tavaly vágtunk bele először, - akkor az ismeretlenbe – szerencsére egy jól kijelölt forrásanyag állt a rendelkezésünkre és a prezentáció szabályai és témái is jól körül határolhatók voltak. A versenyt online rendezték meg, a sok belefektetett munka ennek ellenére megtérült, a csapat ugyanis elhozta az első helyet. Tagjai Bartus Levente, Német Dániel, Szabó Zoltán voltak. Levente és Zoli azóta már az SZTE ÁJK jogász szakán tanul, Dani pedig még a gimnázium tanulója és az idén induló csapat tagja volt. A sikeren felbuzdulva ugyanis 2022-ben is elindultunk a versenyen, és kijelenthetem, hogy Dani mellé fantasztikusan lelkes és agilis csapattagokat találtunk.

 

K. L.: A különleges érdeklődést felkészítőtanárunknak, Kocsis Szilviának köszönhetjük, aki különös érzékkel keresi fel azokat a tudásra szomjazó fiatalokat, akik érdeklődnek a történelem és a jog iránt. Szilvi néni karizmatikusan összefogja a csapatot és kellő bátorítást és segítséget nyújt a felkészítéshez, idejét nem kímélve. Nagy támogatást kaptunk még igazgatónőnktől, Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímeától, aki végig követte a felkészülésünket. A felkészülés, pont úgy, mint a versenyen való részvétel, nagy izgalmak övezték és jó hangulatban teltek. Igazán motiváló volt, hogy megvédjük a győztes címet. Ez sikerült is, úgyhogy bízunk benne, hogy erőt és bátorítást ad a jövőre nézve is.

 

F. L.: A versenyről a tanárnőtől hallottam először, aki megkeresett, ismertette a részleteket majd megkérdezte, hogy szeretnék-e menni. Természetesen a válaszom igen volt. Korábban ugyanis már részt vettem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), amely nagy élménynek bizonyult. A versenyre való felkészülés ideje alatt sok olyan új információval gazdagodtam, amelyet a középiskolai tankönyvek nem tartalmaznak. Ezt a tudást a későbbi tanulmányaimban is szeretném majd alkalmazni. Bár a verseny nemcsak tudást, hanem élményt is adott.

 

N. D.: Kocsis Szilvia tanárnő kért fel a versenyre először 2020-ban. Akkor még nem igazán tudtam, hogy a közjogtörténet mit takar, ma már tisztábban látom mindezt. Húzóerő volt, hogy érdekesnek találom a dualizmus időszakát.

 

Az, hogy a nagykőrösi csapat másodszor is első helyen végezett a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyen azt bizonyítja, hogy Szilvia egy kiváló felkészítő tanár és azt is, hogy a diákok hajlandóságot mutatnak a plusz munkára. Mennyi időt, energiát vesz igénybe egy-egy felkészülés, van-e különleges módszerük erre?

 

K.Sz.: Köszönöm az elismerő szavakat! Én nagyon élvezem a felkészülési időszakot a versenyek előtt és azt is, ahogyan a diákok egyre jobban belemélyednek és a mindennapjaik szerves részévé válik az adott téma. Ez most is így volt. Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy elkötelezettek legyenek, mert a szabadidejükből kell a versenyre áldozni. Az, amit én megtudok tenni, az a mentorálás, a felkészülési idő beosztása és az anyag visszakérdezése, megtanulni a diákoknak kell. A kiadott szakirodalmat, amely egy egyetemi tankönyv kijelölt fejezetei voltak Lili és Dani között osztottuk fel, és decembertől hetente tartottunk megbeszéléseket. A témához digitális (Kahoot és Quizlet) tesztfeladatokat készítettem, amelyeket hétről-hétre ismételtünk. Luca a prezentációt vállalta magára. Vele külön készültünk, az utolsó héten minden nap délután tökéletesítettük az időbeosztást, a szakszavak gördülékenységét és az előadásmódot.

 

Milyennek találtátok az SZTE ÁJTK versenyszervezését, kivitelezését?

 

K. Sz.: Mindig nagyon jó olyan versenyen részt venni, ahol ennyire elismerik a versenyzők munkáját és ilyen kiemelt rangú zsűri előtt mérhetik össze tudásukat a csapatok. Ezúton szeretném megköszönni Prof. Dr. Görög Márta, Dékán Asszony elismerő szavait és azt, ahogyan a versenyt szívén viselte. Ezen felül ki szeretném emelni Dr. Pétervári Máté szervező munkáját, akivel idén már szinte ismerősként találkoztam, konzultáltam. Bármikor fordulhattunk hozzá kérdéseinkkel. Tavaly az online térben zajlott a megmérettetés ezért többször egyeztetni kellett a technikai dolgokat és a vizsgáztató rendszerbe való bekerülést. A versenyt végig kísérté a profizmus és a maximális odafigyelés.

 

K. L.: Mivel az SZTE ÁJTK első alkalommal rendezte meg jelenléti formában a versenyt nagyon vártuk, hogy milyen lesz, izgatottan indultunk neki. A várakozásainkat felülmúló kedvesség és segítőkészség jellemezte a megmérettetést, a szervezés pedig kifogástalan volt. A feladatok széles körben lefedték a kiadott anyagot, a dualizmust és az egyetemek történetét. A prezentációban magunk választhattunk témát a megadott listából, így mindenki a számára testhez álló előadással állhatott a zsűri elé.

 

F. L.: Kifejezetten jónak találtam, hogy a kérdéssor a XIX. századi közjogtörténetből digitalizált formában lett számon kérve és egy újfajta prezentáció típussal is megismerkedhettünk.

 

N. D.: Véleményem szerint nagyon ötletes volt. A teszt és az előre megírt pályamunka sok felkészülést igényelt, melyet egy egyedi prezentációs előadás zárt. Már ebből is sokat tanultunk. Továbbá a versenyszervezők nagyon kedvesek, segítőkészek voltak velünk.

 

Végezetül, milyen céljaitok vannak? Megfordult-e a fejetekben, hogy Szegeden folytatják tovább tanulmányaikat?

 

K. Sz.: Bízom benne, hogy az Egyetem lát a továbbiakban is potenciált a verseny megszervezésében. Az én tervem, hogy jövőre is indulni szeretnék egy csapattal, Luca még most 11-es, minden bizonnyal rutinos csapattagként részt tud majd venni.

 

K. L.: Számomra a jövőre nézve az elsődleges célok között szerepel felvételt nyerni a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karra. A versennyel egy kicsit betekinthettem a jog világába, valamint jó pár neves egyetemi tanárral is megismerkedhettem. Nekem még ugyan van hátra egy évem a gimnáziumból, de már most nagy várakozással és izgalommal gondolok az egyetemi évekre. Addig is remélem, hogy esetleg jövőre is ott lehetek a versenyen, a csapat tagjaként.

 

F. L.: Végzősként sokban befolyásolta a döntésemet a verseny, mert betekintést kaphattam abba, hogy milyen az egyetemen hangulat, és megismerkedhettem néhány előadóval is az Állam- és Jogtudományi Karon. Januárban, amikor részt vettünk a versenyen, már biztos voltam benne, hogy jogi tanulmányokat szeretnék majd a jövőben folytatni, az egyetemet illetően viszont még bizonytalan voltam. A választásom végül azonban a Szegedi Tudományegyetemre esett.

 

N.D.: Személy szerint én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára adtam be jelentkezésem, de emellett a jogi pálya is érdekel akár másoddiplomaként.


Pósa Tamara


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek