XXI. századi tantermek, modern belső és külső terek, fénylő kupola - szalagátvágással ünnepelték 2022. október 28-án az Állam- és Jogtudományi Kar főépületének felújítását Szegeden. Az eseményen az egyetem vezetői és a kar dékánja mellett köszöntőt mondott Dr. Lázár János, az Építészeti és Beruházási Minisztérium építési és beruházási minisztere is.
Kilenc hallgató részesült Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A 2021/22-es tanévben végzett szorgalmas munkáért járó elismerést a hallgatóknak 2022. október 19-én Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja adta át. Az ösztöndíjak kiosztására a II. rendes Kari Tanácsülésen került sor.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara idén is számos tudományos programot kínált a Kutatók Éjszakáján. Az előadók között gondolatébresztő, környezetvédelmi témájú programokkal is találkozhattak az érdeklődők. A Nemzetközi és Uniós Környezetjogi Kutatócsoport tagjai egy választottbírósági eljárás szimulációját mutatták be, amelyben azt járták körbe, jogunk van-e az egészséges környezethez. Bartha Karina beszámolója.
Karunk két hallgatója vett részt az Európai Közjogi Szervezet „Európai Közjogi Akadémia” programján és egyikük IILLM diplomát szerzett!
Karunk három hallgatója vett részt az Európai Közjogi Szervezet Migrációs Nyári Egyetem programján Görögországban idén júliusban, melynek keretében ellátogathattak menekültügyi létesítményekbe is!
A fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről, az Igazságügyi Minisztérium jogászösztöndíj programjáról, és a közigazgatási szakmai lehetőségekről is szó esett 2022. október 5-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon. A témákról Salgó László közigazgatási államtitkár, és Kupecki Nóra, alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár tartott előadást az SZTE ÁJTK hallgatóinak.
A hagyományokhoz híven, 2022. október 18-án, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont az őszi Állásbörzének. A rendezvényen a hallgatók többek között a magyar munkaerőpiac legkiemelkedőbb szereplőivel is találkozhatnak. Az Állásbörze előtt, három napon át Felkészítő Programok várják a diákokat.