A fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről, az Igazságügyi Minisztérium jogászösztöndíj programjáról, és a közigazgatási szakmai lehetőségekről is szó esett 2022. október 5-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karon. A témákról Salgó László közigazgatási államtitkár, és Kupecki Nóra, alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár tartott előadást az SZTE ÁJTK hallgatóinak.
SZEGEDI JOGHALLGATÓK AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ÉLÉN
Az Igazságügyi Minisztérium munkatársai, az SZTE ÁJTK egykori hallgatóiként a legkiválóbb példái annak, hogy a közigazgatási szervek nyitottak a fiatalok tudására és meglátásaira. A jogi kar alumnijai célja megismertetni az ország joghallgatóival a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseit és megoldásait, az Igazságügyi Minisztérium jogászösztöndíjainak legfontosabb tudnivalóit és a közigazgatáson belül megbúvó szakmai lehetőségeket. Salgó László és Kupecki Nóra az elkövetkezendő időszakban minden egyetemi városba ellátogat majd az általuk meghirdetett „Őszi szakmai napok” alatt. Legutóbbi állomásuk a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara volt.
- Amint megérkeztünk Szegedre, közigazgatási államtitkár urat, és engem is elfogott a nosztalgia, hiszen mind a ketten a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szereztük meg azt a tudást, amelyet ma is kamatoztatunk. Az osztatlan jogászképzésemet követően, PhD fokozatot is az SZTE-n szerzetem, majd közigazgatási szakvizsgát tettem, 2021 óta pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász képzés hallgatója vagyok. Nagyon sok, meghatározó, szép emlékem és élményem van az egyetemről. Az itt eltöltött évek voltak azok, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy megjárjam azt a bizonyos ranglétrát. Többek között erről is szeretnék beszélni államtitkár úrral ezeken az Őszi szakmai napokon, amelyek az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt jöttek létre, tájékoztató, informáló és motiváló jelleggel - kezdte gondolatait Kupecki Nóra, alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Kiemelte: szeretnék, ha a fiatalok körében egyre népszerűbbé válna a közigazgatási szférában való elhelyezkedés, ha a frissdiplomások meglátnák mindebben a szépet, de leginkább azt, hogy semmi sem fekete vagy fehér.
- Azt gondolom, ha valaki kellő alázattal és szorgalommal áll a jogászi szakmához, mindenképp megkapja majd érte a jutalmát. Ezért arra szeretnék minden, jogi képzésben résztvevő hallgatót buzdítani, hogy éljen a lehetőségekkel, és válassza a közigazgatási területeken való elhelyezkedést - emelte ki a helyettes államtitkár, aki szerint ezek a lehetőségek elsősorban az ösztöndíjakban rejlenek, amelyekre nem célként, hanem eszközként kell tekinteni, amely segíti a fejlődést.
Elárulta: maga is több ösztöndíjban részesült a szegedi jogi karon. Ilyen volt például a tanulmányi ösztöndíj. Erasmus program keretében egy évet Németországban töltött, ahol nemcsak idegennyelvi ismereteit erősítette, hanem kapcsolatait is bővítette. Sok-sok tapasztalatra tett szert.
ÚJRAGONDOLT FOGYASZTÓVÉDELEM
Június elején az Igazságügyi Minisztériumhoz került a fogyasztóvédelem szakmai irányítása, a magyar fogyasztóvédelmi politikát négy pillérben határozták meg. Kupecki Nóra Szegeden tett látogatása során ismertette az ezzel kapcsolatos, legfontosabb tudnivalókat is.
- Az első állomása annak a politikának, amelyet a fogyasztóvédelem érdekében folytatni szeretnénk, a digitális fogyasztóvédelem átalakítására épül. Ez az Igazságügyi Minisztérium számára egy kimondottan fontos terület, éppen ezért 2020-ban már meg is alkottuk a Digitális Szabadság Bizottság munkacsoportot. A közösségi média térnyerésére és a digitális világ egyre növekvő eszköztárára tekintettel azonban nehéz tagállami szinten tartani a digitális fogyasztóvédelem szabályozását, de hamarosan megszületik egy digitális szolgáltatásokról szóló rendelet, melyet az uniós elfogadást követően a magyar jogrendben is kötelező lesz alkalmazni. Az uniós rendelet hazai alkalmazhatóvá tétele kiemelt feladatunk lesz a jövőben. A második a gyermekvédelem. Nagyon fontos, hogy a gyermekek felé irányuló kereskedelmi kommunikáció ideológiamentes legyen és az alaptörvényi értékeket tartsa tiszteletben. Az egyik legfőbb feladatunk, hogy ezt garantálni, és biztosítani tudjuk a gyermekeink és a magyar családoknak - mondta el Kupecki Nóra.
|
Az eseményen készült fotók a galériára kattintva tekinthetők meg. |
Mint megtudtuk: a harmadik a jogalkotás egységessége. A minisztériumnak, mint szakmai irányítónak ugyanis nagyon fontos, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok és a fogyasztóvédelmi hatáskörrel rendelkező szervek egyformán értelmezzék és alkalmazzák a jogszabályokat. Tehát, ha valakinek van egy fogyasztói panasza, az Szegeden és Győrben is ugyanolyan elbírálás alá essen. Ennek érdekében létrehozták a Fogyasztóvédelmi Kerekasztalt, melyben az állami és a kormányzati szervek ülnek össze, a Fogyasztóvédelmi Tanácsban pedig a civil szervezetek részvételével folyik konzultáció annak érdekében, hogy az országosan felmerülő problémákat, eseteket átbeszéljék, és megnézzék, hogy hol szükséges állami fellépés az egységesítés érdekében. A negyedik lépés, az elérhető fogyasztóvédelemre irányul, vagyis, hogy minél közelebb hozzák az emberekhez a fogyasztóvédelmet, minél inkább felhívják a figyelmet a fogyasztói tudatosság fontosságára. A cselekvő fogyasztóvédelem ugyanis nem csupán a jogsértésekkel szembeni hatékony fellépést jelenti, hanem a prevenciót és a fogyasztói tudatosság növelését is. Elmondása szerint számos jogvita elkerülhető, ha a fogyasztók tisztában vannak a jogaikkal.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Igazságügyi Minisztérium