Orientációs nappal egybekötött alakulóülést tartott a Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör 2024. október 22-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, amelynek keretében Dr. Löffler Tibor, a Politológiai Tanszék egyetemi docense ismertette a diákkör működését és az aktív részvétellel járó előnyöket.

Ezt követően Márton Richárd, a Politológiai Tanszék 37. OTDK-ra előnevezett, majd később különdíjat szerzett hallgatója mutatta be az OTDK-ra készült Elnöki ügy(ek) – a köztársasági elnökök a politikai válságok szereplőiként 1989 után címet viselő kutatását. A konkrét kutatás ismertetésén túlmenően Márton Richárd felhívta a figyelmet egy OTDK-kutatás koncepcionális felépítésének és módszertani megalapozottságának jelentőségére, miközben személyes tapasztalatai révén a kutatási folyamat gyakorlati oldalába is betekintést nyújtott; előadása így egyszerre adott szakmai iránymutatást és nyújtott hiteles képet a diákköri munka során felmerülő kihívásokról és lehetőségekről.

A rendezvény az előadókkal való kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatcserével, illetve hallgatói TDK-témaötletek megvitatásával zárult, amelynek keretében lehetőség nyílt a Politikatudományi és Államelméleti Diákkörbe történő belépésre is. A program így nemcsak a diákköri működés bemutatását és a TDK iránt érdeklődő hallgatók megszólítását szolgálta, hanem kézzelfoghatóan hozzájárult a közösségépítéshez és a kari tudományos életbe való aktív bekapcsolódáshoz.
Szabó Palócz Orsolya
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása– Felkészülés a 37. OTDK-ra és a tudományos diákkörök aktivitásának növelése című, NTP-HHTDK-24-0082 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg.

