Bezár

TDK

NTP-HHTDK-24

2026. január 15.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának politológia és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatói összesen tizenketten képviselték Karunkat a 2025. április 24-e és 26-a között Miskolcon megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia Társadalomtudományi Szekcióján.

2025. december 05.
1 perc

2025. április 8-án került sor a Szegedi Tudományegyetem politológus és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóinak hallgatói vetélkedőjére a Városi Rock Klubban. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevő hallgatók kötetlenebb formában, de szakmai és karismereti tartalmú feladatok révén mérhessék össze tudásukat, miközben lehetőségük nyílt egymás, illetve oktatóik jobb megismerésére is.

2025. október 01.
1 perc

Interaktív szakmai workshopra került sor a Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör szervezésében a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 2025. március 5-én.

2025. szeptember 30.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Tudományos Diákköri Tanácsa sikeresen valósította meg az NTP-HHTDK-24-0082. azonosító számú projektet, amellyel a kari diákköri aktivitások koordinált, támogatott lebonyolítását biztosította. A pályázat két központi vállalása a 37. OTDK-ra kvalifikáló Őszi Kari Tudományos Diákköri Konferencia megrendezése, és az immáron hagyományossá váló, középiskolásoknak szóló Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny ötödik alkalommal való megszervezése volt. Ezeken kívül azonban nagyszámú egyéb aktivitásokkal is színesítették az érdeklődő egyetemi hallgatók és középiskolás diákok mindennapjait az SZTE-ÁJTK pályázatban részt vevő tudományos diákkörei.

2025. szeptember 30.
1 perc

A Száhel-övezet biztonsági kihívásai címmel tartott előadást 2025. március 20-án az SZTE ÁJTK főépületében dr. habil. Vörös Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem habilitált egyetemi docense a Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör szervezésében.

2025. szeptember 30.
2 perc

Terrorism in the Basque Country and the Politics of Fear címmel tartott előadást 2025. május 13-án az SZTE jogi karán dr. Sergio Pérez-Castanos, a spanyolországi Burgos Egyetem kutatója a Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör szervezésében.

2025. szeptember 30.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2024. november 28-án rendezte meg Őszi Kari Tudományos Diákköri Konferenciáját a 37. OTDK-ra való kvalifikáció céljából.

2025. szeptember 30.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara ötödször szervezte meg a 2024/25-ös tanévben a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt középiskolai tanulók számára. A Karunk egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny célja a középiskolai diákok írásbeli és előadói készségeinek fejlesztése, valamint érdeklődésük felkeltése a közügyek és a köztörténet jogi vetületei iránt.

2025. szeptember 30.
2 perc

A 23. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián hétfős küldöttség képviselte a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karát 2024. november 30-án, ugyanis négy szegedi jogász szakos hallgató, egy politológia szakos hallgató és egy doktorandusz vett részt előadással a rendezvényen, míg Dr. Pétervári Máté, a Magyar Jogtörténeti Tanszék adjunktusa a Társadalomtudományok I. szekció zsűrijének szóvivőjeként vállalt szerepet a tudományos tanácskozásban. Az újvidéki hallgatói konferencia minden évben lehetőséget nyújt a szegedi hallgatóknak, hogy kezdő kutatóként egy támogató környezetben megszerezhessék első előadói tapasztalataikat. Ennek okán örömteli, hogy hallgatóink immár évek óta folyamatos résztvevői e remek kezdeményezésnek.

2025. szeptember 29.
2 perc

A 2024/2025. tanév tavaszi félévének végéhez közeledve, elérkezett az utolsó Tudományos Diákköri Ülés, amely keretében a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék meghívására, Tahyné Dr. Kovács Ágnes tartott érdekfeszítő előadást. Docens Asszony a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, JÁK Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék oktatója. Előadásának címe „A biodiverzitás védelmének sajátos eszköze: a természet jogai koncepció megjelenése” volt.

2025. szeptember 29.
1 perc

Orientációs nappal egybekötött alakulóülést tartott a Politikatudományi és Államelméleti Tudományos Diákkör 2024. október 22-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, amelynek keretében Dr. Löffler Tibor, a Politológiai Tanszék egyetemi docense ismertette a diákkör működését és az aktív részvétellel járó előnyöket.


2025. szeptember 26.
3 perc

A Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék immáron hatodik alkalommal rendezett nemzetközi jogi tematikájú versenyt, amely keretében a negyedik évfolyamos, jogász szakos hallgatók mérték össze nemzetközi jogi ismereteiket.

2025. szeptember 26.
2 perc

A 2024/2025. tanévben külön feladatként jelentkezett a TDK számára, az Állam- és Jogtudományi, illetve Társadalomtudományi OTDK-ra való felkészülés. A 2025 áprilisában megrendezésre kerülő 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Társadalomtudományi Szekciójában, a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék több hallgatója is megmérettette tudását. Felkészülésük érdekében folyamatosan igyekeztünk előadásaikon javítani, azokat meghallgatni.

2025. szeptember 22.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által benyújtott NTP-HHTDK-24-0082 azonosító számú pályázat a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a maximális 3,5 milliós összeget nyerte el a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara mellett.

2025. szeptember 22.
2 perc

A Nemzetközi Jogi és Európa Jogi Tanszék meghívására 2024 októberében, Dr. Kövér Tamást köszönthettük a Szegedi Törvényszékről. Dr. Kövér Tamás jelenleg a Törvényszék bírósági titkára, de néhány évvel ezelőtt még Tanszékünk berkeiben készült a miskolci OTDK-ra és hamarosan környezetvédelmi szakjogász diplomát is szerez.

2025. február 11.
6 perc

2025. február 3-5 között a krakkói Jagellonian University adott otthont a Visegrád Alap által finanszírozott Continuity and Discontinuity of Legal Systems after WWII in Czechoslovakia, Hungary and Poland: The Difficult Heritage (1944/1945-1989) nevű nemzetközi kutatási projekt zárókonferenciájának.

2024. december 16.
1 perc

Idén, immár ötödik alkalommal szervezte meg az SZTE ÁJTK Közjogi Intézet az Álom és Valóság - Emberi jogok a 21. században című konferenciát, amelynek keretében hallgatók és oktatók közösen mutatták be valamely emberi joghoz kapcsolódó kutatási eredményeiket. A Mikulás napján tartott rendezvény hatalmas sikert aratott.

Aktuális események

Kapcsolódó hírek