A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara ötödször szervezte meg a 2024/25-ös tanévben a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyt középiskolai tanulók számára. A Karunk egykori kiváló jogtörténész oktatóegyéniségének nevét viselő Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny célja a középiskolai diákok írásbeli és előadói készségeinek fejlesztése, valamint érdeklődésük felkeltése a közügyek és a köztörténet jogi vetületei iránt.
A rendezvény egyedülálló lehetőséget nyújt a jelentkezők számára, hogy már az egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt elmélyíthessék jogtörténeti ismereteiket és szélesíthessék jogi gondolkodásuk látókörét.
2025-ben a Magyar Tudományos Akadémia, a hazai és egyetemes tudományosság szimbólumának és gróf Széchenyi István ehhez kapcsolódó országgyűlési felszólalásának a bicentenáriumát ünnepeljük, így az ez évi versenyt ennek jegyében rendeztük meg. A verseny első feladata ennek megfelelően a hallgatók kreativitására alapozva egy 200 évvel ezelőtti havilap egy számának elkészítése volt. Ennek megfelelően a csapatok „újságíróinak” egy időutazásba kellett kalauzolniuk az olvasóikat 1825-be, amely során ennek az évnek egy vagy a megjelenés hónapját megelőző néhány hónapjának részben valós, részben fiktív történéseit kellett bemutatniuk a cikkeknek.
A versenyre a csapatoktól kiemelkedő színvonalú pályamunkák érkeztek, amelyet Karunk oktatóiból álló háromtagú szakmai zsűri pontozott és véleményezett. A négy csapat szépen szerkesztett, jól kimunkált havilapokkal jelentkezett, amelynek köszönhetően az első fordulót követően is szoros maradt köztük a verseny.
2025. január 17-én rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara az V. Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny jelenléti fordulóját a továbbjutó négy középiskolás csapat részvételével. A versenyzők előbb egy lexikális tudásukat felmérő feladatsort oldottak meg az Európai Unióhoz és a versenykiírás fókuszában lévő reformkorhoz kapcsolódóan. A reformkorhoz köthető téma egy történelmi, de jogi elemeket is tartalmazó tudományos írás volt gr. Széchenyi István országgyűlési működéséről.
A verseny harmadik, záró fordulójára, azaz a fináléra hosszabb felkészülési időt követően került sor, amely egy érvpárbaj keretében volt hivatott eldönteni a csapatok végső helyezéseit. Mindegyik csapatnak egy történelmi helyzetbe képzelve magát kellett ismertetnie érveit nemzetünk valamely sorsfordító eseménye kapcsán. Az első két csapatnak a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása előtti zárt ülésen a korszak politikusainak helyzetébe helyezkedve Magyarország Habsburg Birodalomban való maradása ellen és mellett kellett érvelniük. A második két csapat tagjainak pedig a kiegyezési tárgyalásokon való részvételt kellett modelleznie, amely során Magyarország Habsburg Birodalomban való maradása kapcsán kellett pro és kontra állásfoglalásaikat bemutatniuk.
Remek érveléseket hallhatott a zsűri mind a négy csapattól a történelmi témákban, így szoros verseny végén a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium ZS.Á.K. csapata nyerte a versenyt! A második helyen a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium csapata végzett, míg a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai a harmadik helyet érdemelték ki.
A rendezvény programja az alábbi linken érhető el.
A verseny végeredménye:
Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény)
A csapat tagjai: Tóth Kincső Blanka, Olajos Árpád, Zala Zsombor (felkészítő szaktanár: Antics István)
Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium (Nagykőrös)
A csapat tagjai: Hoffer Dávid, Holló-Zsadányi Senon, Nagy Zsombor László (felkészítő szaktanár: Kocsis Szilvia)
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged)
A csapat tagjai: Nagy Attila Áron, Ormai Zoltán, Sebe László
-
4. helyezett: Kiskunságiak
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest)
A csapat tagjai: Koroknai-Szabó Hanga, Koscsó Virág Mária, Szabó Jázmin Izabell (felkészítő szaktanár: Dalos Áron)
Nagyon gratulálunk minden részt vevő csapatnak! Visszavárjuk őket jövőre is!

Pétervári Máté