Bezár

2014

SZTE ÁJTK 2014. október

2015. július 21.
2 perc

Prof. Dr. Tőkés Rudolf, az University of Connecticut emeritus professzorának előadása a Jogi Karon

2015. július 21.
1 perc

Szabó József emlékkönyv bemutató

2015. július 21.
2 perc

Karunk vezetése a tavalyi évben dolgozta ki az alapjait, majd pedig útjára is indította a hallgatók beilleszkedését segítő rendszerünket, amely Tutori Program néven került ismertetésre a hallgatók körében.

2015. július 21.
1 perc

2014. október 28. 17:00 óra
Az Iszlám Állam fenyegetése - Mit tehet Európa és a NATO?

Nyito_Belgrad

2015. július 21.
1 perc

2014. szeptember 17-19. között a Belgrádi Egyetem jogi karán került megrendezésre az idei Regionális ENSZ Akadémia (RAUN) második állomása. A konferencia középpontjában az emberi jogok témája állt.

Lysias_nyito

2015. július 21.
2 perc

A Római Jogi TDK perrekonstrukciója Lysias 12. beszéde alapján

2015. július 21.
3 perc

Dr. Molnár Imre, Karunk emeritus professzora szeptember 22-én töltötte be 80. életévét. E jeles ünnep alkalmából szeptember 25-én a Szegedi Akadémiai Bizottság Dísztermében barátok és pályatársak köszöntötték a Jubilánst.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek