
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2020 őszén Prof. Dr. Görög Mártának, Karunk dékánjának a kezdeményezésére Dr. Pozsonyi Norbert szervezésében jött létre a Both Ödön Közjogtörténeti Emlékverseny a középiskolás diákok megszólítására, amely az évek előrehaladtával kezd az SZTE-ÁJTK tradicionális versenyévé nemesülni, hiszen 2026-ban már hatodik alkalommal szervezhettük meg.
A 2025/26. tanévben megrendezett verseny olyan szempontból is mérföldkő, hogy a versenyre most nevezett a legtöbb csapat a 2021-ben megújított formátum keretei között. A verseny sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy immáron 25 korábbi BÖKE-versenyzőt köszönthettünk egyetemi hallgatónkként a Jogi Kar falai között.

Az idei verseny tematikája az 500 éves évforduló jegyében a mohácsi csata és az ahhoz kapcsolódó kettős királyválasztás köré szerveződött, így a háromfős csapatoknak a versenyre való nevezéshez olyan korabeli naplókat kellett készíteniük, amelyek az 1526. év néhány hónapjának történéseit meséli el. A versenyzők szabadon választhatták meg a napló szemszögét, így osztrák, török vagy akár magyar perspektívába is helyezkedhettek az események bemutatásakor. A rendkívül kreatív, izgalmas pályamunkákat egy négytagú zsűri értékelte, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan Dr. Tamási Anna Éva (adjunktus, Európai Jogtörténeti Tanszék), Dr. Zsigmond-Sziebig Orsolya Johanna (adjunktus, Nemzetközi és Európa-jogi Tanszék) és Dr. Pétervári Máté (adjunktus, Magyar Jogtörténeti Tanszék) alkotott Marton Gellért Ernővel (történész, HUN-REN – SZTE Oszmán Kori Kutatócsoport) kiegészülve. A pályamunkákból izgalmas történetek, élethű karakterek bontakoztak, így a zsűri megismerkedhetett a török nagyvezír életútjának egy darabjával, vagy éppen egy székesfehérvári, német származású csapos mindennapjaival is. A pályamunkák az alábbi linkeken érhetők el, amelyből kitűnik, hogy hét csapat adta le a nevezését a versenyre.


A verseny jelenléti fordulójára 2026. január 16-án kerülhetett sor, amelynek keretében elsőként a csapatoknak egy, a lexikális tudást mérő tesztet kellett megoldaniuk, majd a verseny fináléjaként egy érvpárbajjal zárulhatott a rendezvény. A teszt kérdései a trónbetöltéshez kapcsolódtak, amelyre a diákok Kubinyi András és Fraknói Vilmos egy-egy írása alapján készülhettek fel. A középiskolások nagyon alapos tudásról adtak számot a kiadott forrásokból, így kiemelkedő eredmények születtek ennél a feladatnál. Az érvelés is követte ezt a tematikát, ugyanis különböző idősíkok országgyűlési követeinek szerepébe helyezkedve kellett egy Habsburg-házi uralkodó trónra juttatása mellett és ellen fellépniük a versenyző csapatoknak. A két órás felkészülési időt követően jól kidolgozott, sziporkázó, néhol vicces beszédeket hallhatott a publikum. A Dr. Homoki-Nagy Máriából, a Magyar Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanárából és Dr. Antal Tamásból, valamint Dr. Balogh Elemérből, az Európai Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanáraiból álló szakértő zsűrit így nehéz feladat elé állították a csapatok, amikor a helyezésekről kellett dönteni. A három feladattípusból összeálló pontszámok alapján a versenyt a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium Arany szövetség nevű csapata nyerte, míg az utolsó feladatban bemutatott nagy hajrával a szegedi SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Bárói Liga elnevezésű csapata érdemelte ki a második helyet. A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium Vitézek fantázianevű alakulata szintén dicséretes teljesítménnyel végzett a harmadik helyen. A versenyen részt vevő középiskolások mindegyike kiemelkedő felkészültségről tett tanúbizonyságot így a dobogósokon kívül a többi csapat is igazán büszke lehet a teljesítményére, amelyhez nagyon gratulálunk!





A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának már évek óta fontos célja, hogy a középiskolás diákokat minél korábban megszólítva vonja be őket a kari tudományos tevékenységbe. Ehhez kapcsolódóan számos szép eredményt értünk már el, de igazán örömteli a számunkra, hogy e verseny jó híre is egyre több felvételi előtt álló fiatalt vonz a Karunkra. Reméljük, hogy a mostani versenyzőket is motiválja majd ez az aktivitás az egyetemi éveik alatt a tudományos diákköri munkába való csatlakozásra! Ezúton is nagyon köszönjük a versenyzőknek, hogy megtiszteltek bennünket a versenyen való indulással, míg a felkészítő tanároknak azt, hogy motiválták és segítették őket a felkészülésben!
Pétervári Máté


A verseny programja az alábbi linken érhető el.
A verseny végeredménye:
1. helyezett:Arany szövetség
Akácsos Előd, Járvás Ármin Tamás, Kovács Máté
Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium (Nagykőrös), felkészítő szaktanár: Kocsis Szilvia
2. helyezett: Bárói Liga
Kovács Zsombor, Mizere Bercel, Tóth Gergely
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged), felkészítő szaktanár: Blazovich Péter
3. helyezett: Vitézek
Kocsis Bence, Szücs Kristóf, Tóth Rudolf
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium (Szeged), felkészítő szaktanár: Dr. Balogh Ádám, Dr. Ótott Noémi
4. helyezett (holtversenyben): BOKAZO
Bolvári Kinga, Kamp Kristóf János, Zoltán Gábor
Kalocsai Szent István Gimnázium (Kalocsa), felkészítő szaktanár: Horváth Csaba
4. helyezett (holtversenyben): Minden Rendben
Gubicza Bence, Míg Zétény, Rávai Viktória
Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum (Kiskőrös), felkészítő szaktanár: Fodor Tamás István
6. helyezett: Időutazók
Balázs Nóra, Krizsán Lea, Papp Jázmin
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged), felkészítő szaktanár: Farkas Judit
7. helyezett: Mackók
Adorján Zalán Hunor, Dorka Zénó Márk, Tari Gergely Bálint
SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged), felkészítő szaktanár: Farkas Judit
„A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása– "Középiskolától az OTDK-ig!"-Az SZTE-ÁJTK összehangolt tehetségazonosító és -gondozó programja című, NTP-HHTDK-25-0080 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg.”








