A beiratkozási héten szakos tájékoztatókat tartunk, melyeket követően évfolyamfotók készülnek.
Időpont: 2025. szeptember 04. (csütörtök)
Helyszín: Szeged, Tisza Lajos krt. 54
Az adatkezelési tájékoztató az alábbi linken elérhető.
A felhívás az alábbi linkről letölthető.
"2024/2025 második szemesztere végén végre minden csillag együtt állt hozzá, hogy benyújtsam a jelentkezésem, az ezt követő szemeszter elején pedig nagy meglepetésemre kiértesítettek róla,
hogy elfogadták azt. Így történt, hogy alkalmam nyílt egy-egy hetet eltölteni Európa régi és új diplomáciai központjában idén június és július fordulóján." - Toma T. Áron
Karunk doktorandusz hallgatója, dr. Horváth Kata Zsuzsanna 2023-ban versenyzőként vett részt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában, 2025-ben pedig már társtémavezetőként kísért hallgatót a tudományos megmérettetésre. E különleges kettős szerep apropóján készítettünk vele interjút, amelyben az eltérő szerepkörök tapasztalatait, élményeit hasonlítottuk össze.
Dr. Berberovics Mirjana Közjegyzői Irodája (Budapest, II. kerület)
közjegyzőjelölt - jogi asszisztens
munkakörbe munkatársat keres!
A részletes pályázati felhívás az alábbi linkről letölthető.
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar ünnepélyes eskütételt és jogi kari polgárrá fogadást szervez a 2025/26-ös tanévben felvételt nyert hallgatói számára.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a 2012.évi I. törvény (Mt) szerinti foglalkoztatással állást hirdet
(jogász) főügyintéző munkakör betöltésére.
Benyújtásának határideje: 2025. július 25.
Részletes pályázati felhívás az alábbi linken elérhető.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
illetmény-számfejtési csoportvezetőt keres!
Jelentkezés határideje: 2025. július 25.
A jogviszony tartama: határozatlan idejű, teljes munkaidő.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linkről letölthető.
KÖZIGAZGATÁSI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Jogi Szolgáltatási és Perképviseleti Főosztály pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
vezető-kormányfőtanácsos (jogtanácsos feladatok ellátására)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
A részletes pályázati felhívás az alábbi linken elérhető.
Az Alkotmánybíróság ösztöndíjas foglalkoztatásra irányuló pályázatot hirdet azon fiatal, kezdő jogászok számára, akik elhivatottságot és érdeklődést éreznek az alkotmányjog iránt.
Jelentkezési határidő: 2025. július 15. (kedd) 24.00 óra