Bezár

Hírarchívum

Jogtorteneti_napok

XI. Szegedi Jogtörténeti Napok

XI. Szegedi Jogtörténeti Napok

2023. november 17.
2 perc

Az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának Jogtudományi Szakbizottsága immáron 11. alkalommal szervezte meg a jogtörténészek kétévente megrendezésre kerülő országos konferenciáját, amelynek a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza adott otthont.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés


A konferenciát Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék, tanszékvezető egyetemi tanára nyitotta meg az 1723. év fontos jogtörténeti eseményei előtt tisztelegve. Ezen év eseményei sok szempontból meghatározó elemei a magyar alkotmány- és jogtörténet fejlődésének, hiszen háromszáz éve fogadták el a Pragmatica Sanctiot, állították fel a Magyar Királyi Helytartótanácsot, valamint a bírósági szervezet szisztematikus átalakítása is ekkor következett be. E történések tricentenáriuma így meghatározó apropót szolgáltathatott az idei konferencia tematikájához, azonban az előadások témája kapcsán nem volt elvárás az ezekhez való szoros kapcsolódás, hiszen a bíróságtörténeti változások vagy a központi kormányzat átalakulásának egyes mozzanatai is köthetők voltak ehhez. A Szegedi Tudományegyetem Magyar Jogtörténeti Tanszékén működő A magánjog fejlődése a két világháború között OTKA-kutatócsoport (K 138618 számú projekt) tagjai is ilyen módon közelítve a témához mutathatták be a 19 és 20. századi törvénykezési joggyakorlatot vizsgáló kutatásaikat.


IMG_0711


Az első napon, a PhD konferencián a fiatal korosztály ismertette eddigi kutatási eredményeit, a rákövetkező napokban pedig a jogtörténet országosan elismert kutatói (pl. Prof. Dr. Nagy Janka Teodóta, Prof. Dr. Mezey Barna, Prof. Dr. Stipta István, Prof. Dr. Szabó István) tartottak előadásokat az 1723 utáni korszakok meghatározó közjogi eseményeiről. A tudományos tanácskozás alkalmat nyújtott több generáció találkozásához, így a konferencia remek lehetőséget biztosított a kapcsolatteremtésre, tapasztalatszerzésre és egymás munkáinak megismerésére.


IMG_0738

 

A rendezvény ünnepi fényét emelte egy különleges esemény is, hiszen Prof. Dr. Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár korábbi igazgatója, idén ünnepelte 80. születésnapját, akit egy személyesen neki készített tanulmánygyűjteménnyel ajándékoztak meg a szervezők, ezzel kívánva további jó egészséget és termékeny alkotókedvet számára. A jogtörténész-professzor tudományos és egyéb írásaiból összeállított kötet és az ebből kibontakozó kutatói életpálya példát mutathat mindenki számára, aki jogtörténettel, várostörténettel, alföldkutatással, jogkönyvek kutatásával, oklevelek fordításával vagy német jogtörténettel foglalkozik.


IMG_0786

 


Az esemény részletes programja megtekinthető az alábbi linken.


NKFI_Alapbol_Megvalosulo_Program


A rendezvény a K 138618 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a K 21 pályázati program finanszírozásában valósult meg (a projekt címe: A magánjog fejlődése a két világháború között).

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek