Bezár

Hírarchívum

1

Első helyen végzett a szegedi jogi kar csapata a III. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

Első helyen végzett a szegedi jogi kar csapata a III. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

2023. október 18.
2 perc

2023. szeptember 21-22 között a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara ismét megrendezte az immáron III. Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt, amelyen Karunk hallgatói első helyen végeztek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendezvényre az ország minden részéről érkezett 42 hallgató 14 egyenként 3 fős csapatban mérte össze érvelési és retorikai képességeit, a szervezők által előre meghatározott tételmondattal kapcsolatban, ami idén „A véleménynyilvánítás szabadsága a közösségi médiában – ábránd vagy valóság?” címet viselte.

A „pro” és „kontra” csapatoknak a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése mellett kellett kifejteni álláspontjukat állító és tagadó oldalról.

 

A „pro” oldalt képviselő csapatoknak amellett kellett érvelni, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága megvalósul a közösségi médiában, míg a „kontra” pozícióban lévőknek az volt a feladatuk, hogy bizonyítsák miért ábránd ennek az alkotmányos alapjognak a megvalósulása.

Az érvelés során a csapatoknak az első körben ismertetniük kellett a csapat érvrendszerét, majd egymás álláspontjaira is reagálni kellett, kérdéseket is megfogalmazva az ellenérdekű csapat tagjaihoz, annak érdekében, hogy valódi disputa alakuljon ki közöttük, végül a harmadik körben összegezniük kellett álláspontjukat reagálván az elhangzottakra is.

 

A versenyzők munkáját három fős szakmai szűri értékelte, amelynek tagjai Prof. Dr. Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karának professzora, Dr. Nyikes Zita, a Miskolci Egyetem kommunikációs igazgatója és Dr. Guba Zoltán, a Guba Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje voltak.

 

A szegedi jog kar csapata „kontra” érvelőként első helyezést ért el.

 

A csapat tagjai:

 Fónad Ágota, Gyurik Zita és Melis Zsuzsanna voltak.

Felkészítő tanáruk: Dr. Telegdy Gergely, mesteroktató volt.

 

A versenyzők felkészítése részben a DIGICRIMJUS projekt keretében zajlott Prof. Dr. Karsai Krisztina közreműködésével.

 

 

Hallgatóinknak ezúton is szívből gratulálunk!

Miskolci_Disputa_2023_oklevel

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek