Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.
A pályázók köre
A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2023-24. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.
A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:
- szabadalom/használatiminta-oltalom,
- védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
- szerzői jog
- szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.
Határidők
A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2023. december 4.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2024. március 22.
A pályázat részletes leírása megtekinthető az alábbi linken.