Bezár

Tagok

dr. Krusóczki Bence

dr. Krusóczki Bence

2023. december 12.
1 perc

Az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék doktorandusza. Már elsőévesen csatlakozott a tanszék mellett működő tudományos diákkör munkájához. Kutatásai kezdettől fogva a két világháború közötti versenyjogra irányulnak. E témakörben készítette el OTDK dolgozatait Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Dr. Varga Norbert témavezetése mellett, melyekkel a XXXIII. OTDK-n első helyezést, a XXXIV. OTDK-n második helyezést ért el. Hallgatóként végzett tudományos munkájának eredményeképpen 2019-ben Pro Scientia Aranyérmet nyert. Rendszeresen ad elő a krakkói Jagellonian Universityvel közösen szervezett konferenciákon. Jelenleg PhD-értekezésén dolgozik, melyben hazánk első versenytörvényének joggyakorlatát elemzi. A tisztességtelen versenyt realizáló és üzleti tisztességbe ütköző magatartások jogi természetét a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Szegedi Királyi Ítélőtábla iratanyaga alapján vizsgálja. A kutatócsoportban folytatott kutatásának fókuszában a versenytörvényben foglalt generálklauzulák pontos tartalmának feltárása áll a kamarai választottbíróságok, valamint a zsűri gyakorlata alapján.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek