Bezár

Tagok

Dr. Legeza Dénes

Dr. Legeza Dénes

2023. november 13.
1 perc

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Tudásmenedzsment és Ügyfélkapcsolati Főosztályának vezetője. Jogi diplomáját 2006-ban szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog -és Államtudományi Karán. Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária és Dr. Varga Norbert témavezetése mellett 2017-ben védte meg "Egyszer mindenkorra és örökáron” A szerzői jog és forgalomképessége Magyarországon a reformkortól 1952-ig " című PhD értekezését. Szakterülete a magyar és nemzetközi szerzői jog, a szerzői jog fejlődéstörténete. A kutatócsoportban végzett tudományos munkája során összefoglalta a szerzői jogi szakértői tevékenység kodifikációs hátterét, valamint foglalkozott Balás P. Elemérnek, a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb magánjogászának munkásságával, különös tekintettel az 1933-ban elkészített szerzői jogi törvényjavaslatára.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek