Bezár

Tagok

Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária

Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária

2023. november 13.
1 perc

Egyetemi tanár, az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszékének vezetője, a kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Jogi diplomáját 1983-ban szerezte a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1989–1990 között DAAD-ösztöndíjas volt Heidelbergben. 1992–1994 között TEMPUS ösztöndíjas volt Münchenben, Heidelbergben és Frankfurtban. 1993-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1993–1996 között egyetemi adjunktus volt. 1995–1997 között a JATE Egyetemi Tanácsának választott tagja volt. 1996-ban PhD. fokozatot szerzett. 1996–2005 között egyetemi docens volt, 2005 óta egyetemi tanár, ugyanebben az évben az SZTE ÁJTK Magyar Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetőjévé nevezték ki. Tudományos és oktatói tevékenységét számos díjjal ismerték el, köztük Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel (2004), Mestertanár Aranyéremmel (2007) és Apáczai Csere János-díjjal (2014). 2022-ben Deák Ferenc–díjban részesült. Kutatási területe a magyar magánjog története, a magánjogi kodifikáció folyamata, valamint a kereskedelmi jog és a szellemi alkotások története. A kutatócsoport keretei között elsősorban a kötelmi jogi viszonyok történeti alapjainak vizsgálatával foglalkozott, kiemelt figyelmet fordítva a kereskedelmi vétel hazai szabályozására. Emellett levéltári források alapján a női különjogok megmaradása és továbbélése a 20. században is kutatásának tárgyát képezte.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek